Szociális biztonság? Arcátlanság, és a szociális érzékenység tökéletes hiányára utal a kormány húzása
A fizetésünk felét lenyúlja az állam, de mit ad érte. Ezzel a címmel jelent meg a Magyar Ügyvéd Blog legújabb bejegyzése. Meg is adja a választ, amit a magyarok saját bőrükön érzékelnek: igen keveset, beleértve a többi között a romló egészségügyi ellátást, az összeomláshoz közeli állapotba került közoktatást. Most ráadásul kitalálták, hogy „az egyén szociális biztonságáért elsősorban önmaga felelős”. Ami felülírja az alaptörvényt, amely szerint „Magyarország arra törekszik, hogy minden állampolgárának szociális biztonságot nyújtson”. De akkor mire szedik be a bruttó bérünknek áfával együtt számolva legalább a felét?
A Központi Statisztika Hivatal adatai szerint az idén júniusban 503 ezer forint volt a bruttó átlagkereset Magyarországon, ami – mindennemű kiegészítés, pótlék nélkül – nettó 334 ezer forintot jelent (az más kérdés, hogy a munkáltatójának ez összesen 568 ezer forintjába került). Az állam tehát csaknem 234 ezer forintot zsebel be ebből mindenféle jogcímeken egy átlagos dolgozón. Nem szólva arról a tetemes bevételről, amit ez a dolgozó fogyasztása után – amúgy világbajnok magas – általános forgalmi adó címen befizet a közös kasszába. Nem véletlenül tervezték a jövő évi költségvetés áfa-bevételét – az idei 5500 milliárdnál jóval többre – 7100 milliárdra (ami az elszabadult infláció miatt ennél jóval több lesz), az szja-ból befolyó pénzt pedig 2800 milliárd után 3700 milliárdra.
A Magyar Ügyvéd Blog legfrissebb posztja tehát feketén-fehéren bizonyítja, hogy bőven lenne miből segíteni a rászorulókat. „Ezek után hogyan van képe bárkinek is azt mondani, hogy az ’egyén szociális biztonságáért elsősorban önmaga felelős’, az aktuális hatalomnak pedig ezzel alig van dolga?” – teszi fel a kérdést az írás, ami annak kapcsán született, hogy a (nagyjából száz oldal terjedelmű, és körülbelül hetven törvény több száz paragrafusát érintő), Magyarország biztonságáról szóló egyes törvények módosításáról szóló friss salátatörvénnyel sikerül azt is elérni, hogy kidobhatóvá váljék az alaptörvény IX. cikke, merthogy abban az alábbi szöveg is szerepel: „Magyarország arra törekszik, hogy minden állampolgárának szociális biztonságot nyújtson. Anyaság, betegség, rokkantság, fogyatékosság, özvegység, árvaság és önhibáján kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén minden magyar állampolgár törvényben meghatározott támogatásra jogosult”.
A javaslat viszont – a szociális ellátásról szóló törvény módosításával – azt tartalmazza, hogy az „egyén szociális biztonságáért elsősorban önmaga felelős”, utána jönnek a hozzátartozók, majd a végletekig kifosztott települési önkormányzatok (amelyek nemhogy a rászorulók megsegítésére, hanem más, törvényben foglalt alapfeladataik teljesítésére is szinte képtelenek az energiaárak elszabadulása és egyéb elvonások miatt), s a sorban következnek a karitatív szervezetek, és utoljára lép be kötelezettként az állam, amely a mi adóforintjainkból legalább a saját kádereit busásan megfizeti. A rászorulók meg – ha a hozzátartozók sem tartoznak a felső középosztályhoz – akár éhen is halhatnak – mutat rá Magyar György.
A szerző nem a levegőbe „beszél”, példákat is hoz álláspontjának alátámasztására. Az idén a minimálbér 200 ezer forint, amiből a dolgozó nettó 96 ezer forintot kap; a garantált szakmunkás bérminimum 260 ezer, ebből a munkavállaló zsebében nem egészen 125 ezer forint marad. Mintegy 1,3 millió munkavállalóról beszélünk, s az ő szerény bruttó fizetésüknek is több mint felét elveszi az állam, nekik a maradékból kellene gondoskodniuk a szociális biztonságukról például betegség esetére, amikor táppénzként a szokásos jövedelmük nagyjából a fele jár. S mi van akkor, ha valaki önhibáján kívül munkanélkülivé válik? Három hónapig jár az álláskeresési támogatás – ami a korábbi fizetéstől függetlenül nem haladhatja meg az aktuális minimálbér összegét –, utána meg lehet nevetséges összegű segélyen tengődni.
De sokkal jobban az sem jár, akinek mondjuk bruttó félmillió a fizetése, mert abból is csak 332 ezer marad a zsebben, ám a nagyobb jövedelemmel rendelkezők az elvonás arányait tekintve mégis kedvezőbb helyzetben vannak. A képet tovább árnyalja a világon egyedülálló, 27 százalékos áfa, ami azt jelenti, hogy különféle termékekre és szolgáltatásokra elkötött minden 100 forintból 27 a kincstárnál landol. Ami ráadásul a nyugdíjasokat is sújtja, akiknek a fele 140 ezer forintnál kevesebből kénytelen megélni, de még ennek is elveszik több mint a negyedét – vázolja fel a magyarországi szociális helyzetet a blog.
Mindezek alapján az öngondoskodásra keveseknek telik. Az állam meg mossa a kezeit, és ha valaki bajba kerül – lehetnek majd elég sokan, amikor megkapják az újabb, „rezsicsökkentett” közműszámlákat –, segítsenek a sokszor ugyancsak megélhetési gondokkal küzdő gyermekek, a hozzátartozók, az elszegényített önkormányzatok vagy a túlélésükért küzdő karitatív szervezetek, mert a NER-től úgysem várhatnak túl sokat. „Ez arcátlanság, és a szociális érzékenység tökéletes hiányára utal” – szögezi le Magyar György a blogjában.
