Szövetségük szerint továbbra is bizonytalan a dunai személyhajózás helyzete Budapesten
Továbbra is bizonytalannak nevezte a dunai személyhajózás helyzetét Budapesten a Személyhajósok Szövetsége az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében, egyúttal új szabályozás kialakítását sürgetve a fővárosi kikötőhelyekre.
Közölték: az előző fővárosi önkormányzat által tavaly módosított Duna-parti Építési Szabályzatban (DÉSZ) foglaltakat nem lehet betartani és betartatni.
Hozzátették: a tavaly elfogadott új szabályozás a 32 kilométer hosszúságú fővárosi Duna-szakasz egyes részein jelentősen csökkentette a kikötők számát, pótlásukra viszont olyan kikötőhelyeket jelölt ki, amelyek valójában nem alkalmasak kikötő létesítésére, üzemeltetésére.
A közleményben idézték a fővárosi önkormányzat klímavédelmi, közlekedési és városfejlesztési bizottsága hétfői ülésén felszólaló Figler Zoltánt, a Személyhajósok Szövetségének főtitkárát, aki a bizottság előtt is megismételte a szakmai kifogásokat: a szabályozás a budapesti hajós vállalkozások ellehetetlenítése mellett, a jelenlegi működésnél nagyobb zaj- és légszennyezéssel jár és komoly közlekedésbiztonsági aggályokat vet fel.
A főtitkár szerint közlekedésbiztonsági hatástanulmányra lenne szükség.
A személyszállító hajósok partnerséget ajánlottak a DÉSZ újbóli módosításához, és Figler Zoltán hangsúlyozta, hogy a fővárosnak az átmeneti időszakra is biztosítania kell a személyhajósoknak az érvényes kikötői engedélyeket.
A szakmai szervezet főtitkára megismételte: a hajós cégek hajlandók jelentős fejlesztéseket végrehajtani a személyszállító flotta megújításáért és az új kikötőhelyek létesítéséért. Ehhez azonban garanciák, 10-15 éves időtartamú szerződések szükségesek - jelezte.
A Személyhajósok Szövetsége április 27-én újból megtartja szokásos évi „kirajzását", amellyel ismét szeretné felhívni a közvélemény figyelmét a mintegy 10 ezer ember, hajósok, turisztikai szolgáltatók és beszállítók megélhetését biztosító fővárosi személyhajózásra – áll a közleményben.
A KlikkTV témához kapcsolódó korábbi, 2024. március 25-i adása itt nézhető meg: