Tarlós belebukhat a patkányinvázióba

2019. április 26. 06:17

Tavaly óta egyértelműen elszaporodtak a patkányok Budapesten. Folyamatosan érkeznek a jelzéseket a lakosság részéről, hogy éppen hol láttak rágcsálót. Amíg a főpolgármester és a fideszes városvezetők össze-vissza beszélnek, a rágcsálóirtó cég nem kapta meg a rendkívüli irtásra szánt pluszforrást.

Az alábbi friss fotó a KöKi Terminál egyik gyorsétterménél, közterületen készült. Jól látható, ahogy a méretes patkány az ételmaradékot dézsmálja fényes nappal.

A dolog pikantériája, hogy éppen szerdán ülésezett a Fővárosi Közgyűlés közbeszerzési bizottsága, ahol arról döntöttek volna, hogy a rágcsálóirtást tavaly nyár óta végző RNBH Konzorcium megkaphassa azt a 650 milliónyi különforrást, amit még decemberben szavazott meg a Fővárosi Közgyűlés egy intenzív irtásra. Az ülésen azonban nem született döntés...

Tarlós István az ATV-ben nagyon zavarosan nyilatkozott. Közölte: Budapest az életben nem volt patkánymentes és nem is lesz. Jól mutatja azonban a fideszes képviselők ellentmondásos kommunikációját, hogy a főpolgármester helyettese az egyik bizottsági előterjesztésének a címe éppen az volt, hogy "A főváros patkánymentes állapotának fenntartása".

Tarlós István azt is mondta az ATV műsorában, hogy semmilyen járványveszély nincs, miközben az előbb említett hivatalos előterjesztésben egyértelműen az szerepel, hogy "a fertőzöttség mértéke jelentősen meghaladja az elvárt mértéket"

Valaki egyértelműen hazudik:

Forrás: Hírklikk