Társadalmi nyomással lehet rávenni a kormányt az oktatáspolitika megváltoztatására

– A legutóbbi eredménytelen sztrájktárgyalás után a PSZ és a PDSZ felszólította a pedagógusokat, hogy készüljenek a sztrájkra. Ön szerint megoldást jelenthet egy pedagógussztrájk az oktatás problémáira?

– Megoldást nyilván nem jelent, de a tiltakozásnak hatékony formája. Annyiban előrelépést jelenthet, hogy összefog a pedagógustársadalom, vagy annak egy része. Másrészt azért egy sztrájk mindenképpen újra ráirányítja a figyelmet a pedagógusok szörnyű helyzetére. Mindenkivel érzékelteti, mert ha a pedagógusok sztrájkolnak, akkor azt a szülők is kénytelenek tudomásul venni, és a gyerekek is. Egy komoly sztrájk azért a társadalmi nyomásgyakorlásnak elég hatékony eszköze. 

– Az idén a diákok is „lázadnak”: tanévnyitó ünnepség helyett szeptember 2-ára tanévnyitó tüntetést szerveznek, és mint tavasszal láttuk, azt nagyon is eredményesen teszik. Sok tanár mesélte utána, potyogó könnyekkel nézték, hogy a diákok kiálltak értük, és arra gondoltak, ők maguk mégsem hiába álltak évtizedekig a katedrán. Ez a mostani diáktüntetés segíthet?

– Természetesen segít, hogyha összefognak bizonyos társadalmi csoportok, és közösen képesek kifejezni a nemtetszésüket. Minden ilyen segíthet. Annak pedig, ahol gyerekek meg fiatalok vannak, sokkal nagyobb érzelmi hatása van, mint ahol felnőttek tiltakoznak. Én is úgy gondolom, ha a diákok valóban tömegesen kiállnak a tanáraikért, akkor az tényleg azt mutatja, hogy ennek a sok pedagógusnak a munkája mégsem volt hiábavaló. 

– A szakszervezetek beszámolóiból tudjuk: a szülők közül is sokan melléjük álltak mind a januári figyelmeztető, mind a március 16-i sztrájkjuk alatt azzal, hogy nem engedték a gyerekeket az iskolába. Voltak intézmények, amelyek a sztrájk idejére teljesen üresek maradtak. Mintha már kezdené érteni a szülői társadalom, hogy az oktatás fenntarthatatlan helyzete az ő gyerekeik jövőjét teszi tönkre…

– Amit a szülők az én környezetemben mesélnek arról, hogy mi történik az állami oktatásban, azt nem lehet nem észrevenni. Látni, hogy milyen elképesztően túlterheltek a pedagógusok, sok szempontból milyen botrányos a tananyag. Ahhoz nem kell egyetemi végzettség, hogy ezt észrevegye valaki. Minden szülő, de legalább is döntő részük arra vágyik, hogy a gyereke többre vigye, mint ő. És nagyon sokan azzal szembesülnek, hogy ebben az oktatási rendszerben nem adottak a feltételei annak, hogyha a gyerek befejezi az iskoláit, akkor sikeresebb legyen, mint ő volt. Biztos, hogy a társadalom egy része szolidáris a pedagógusokkal, mert látja, hogy milyen tarthatatlan és megalázó körülmények között dolgoznak. Szerintem egyre többen lesznek, mert az elégedetlenségek mindig összeadódnak. Ha valaki saját maga is nehéz helyzetbe kerül, akkor jobban megérti a többi, hasonló helyzetben lévő nehézségeit és tiltakozását. Úgy gondolom, hogy amikor meghirdetnek egy tüntetést, akkor arra nem feltétlenül csak azok mennek el, akik az adott ügyben mélyen involváltak, hanem mindazokat megérinti, akik elégedetlenek a helyzetükkel. 

– Mindennek ellenére, a kormánynak esze ágában sincs az oktatásban most lépni, miközben a rendvédelmi dolgozók ügyében lépett, százmilliárdot átcsoportosított sportra meg kormányzati kommunikációra…

– Számomra nyilvánvaló a kormány taktikája: Brüsszel ellen akarja uszítani a pedagógusokat. Azt a hazugságot akarja elhitetni velük, hogy azért nem tud bért emelni, mert az unió nem ad pénzt. A pedagógusok bérének emelése azonban nem Brüsszel feladata, ennek forrása a magyar költségvetés. Az pedig, hogy mennyi pénzt kapnak a pedagógusok, azon múlik, hogy a kormány mennyit szán erre. Tudjuk, hogy most is átcsoportosítottak százmilliárdot élsport, meg mindenféle rendezvények támogatására, mert nekik ez a fontos. Ha az oktatás lenne fontos, akkor arra csoportosítanák át a pénzt. A taktikájukhoz még az is hozzátartozik, hogy – miképpen minden alkalommal teszik – kijelölnek egy bűnbakot, és az ellen próbálják uszítani az éppen elégedetlenkedőket. Kérdés, hogy ez meddig működik.

– Mindig távolabbra helyezik a pedagógusok bérének rendezését. Most ott tartunk, hogy ha az EU ad pénzt, majd ’28-ra felviszik a pedagógusbéreket az értelmiségi átlagbér 80 százalékára. Ami persze nem csak a távoli idő miatt, de önmagában is felvet egy kérdést: a pedagógusdiploma miért ér csak 80 százalékot?

– Ha megnézzük a fejlett országokat, láthatjuk, hogy a pedagógusoké a legjobban fizetett közalkalmazotti pálya. Finnország példája már a könyökünkön jön ki, de ott a pedagógusok talán a legjobban fizetett közalkalmazotti réteg. De a többi fejlett országban is. Pontosan tudják, hogy a jövő kulcsa a pedagógusok kezében van.

– Az, hogy nálunk nem így van, bosszú vagy presztízskérdés a kormány részéről?

– Nem bosszú, de számukra nem fontos az oktatás. Mondják is mindig, hogy munkaalapú társadalomban élünk. A fejlett országok tudásalapú társadalmat akarnak építeni. A magyar kormány minden egyes intézkedésével nyilvánvalóvá teszi, hogy nem „kiművelt emberfők” sokaságával akarja ezt a társadalmat fejleszteni, hanem a multik összeszerelő üzemeként szeretné konzerválni Magyarországot.

– A sztrájkkal rávehető a kormány, hogy változtasson oktatási politikáján?

– Egy sztrájkkal biztos, hogy nem. Én azt gondolom, hogy folyamatos társadalmi nyomással vehető rá. Egyrészt azzal, ha a pedagógusokhoz egyre többen csatlakoznak olyanok, akik „csak” szolidárisak velük, vagy pontosan tudják, hogy az oktatásnak milyen szerepe van a XXI. században egy társadalomban. Egy sztrájk önmagában nyilván nem oldja meg a gondokat, csak a folyamatos nyomásgyakorlás, mindenféle eszközzel.