Tárt kapukkal várják az eddig bírált Frontexet

HírKlikk 2021. április 29. 20:05 2021. ápr. 29. 20:05

A Fidesz a keddi parlamenti szavazási dömpingben csendben elfogadott egy olyan salátatörvényt is, amelyben – egyebek között – intervenciós jogot biztosítanak a Frontexnek menekültügyi válsághelyzet esetén.

„Szép dolog a Frontex, de a Frontex életében még soha egyetlen méter határt nem védett meg, mi meg több száz kilométert. Semmi szükség, hogy ők védjék helyettünk a határt, nem is beszélve a szuverenitás elvi kérdéseiről" – ezt Orbán Viktor mondta még 2018-ban Salzburgban, az Európai Tanács ülése előtt. Aztán most a Fidesz-KDNP megszavazta, hogy a Frontex menekültügyi válsághelyzet esetén intervenciós jogot kapjon. Az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség, vagyis a Frontex tagjai pedig kényszerítő eszközt, fegyvert is használhatnak az ország területén. 

A törvénycsomag egy 2019-es uniós csúcs rendelkezéseit építi be a magyar jogba, az állam- és kormányfők – köztük természetesen Orbán Viktor – ekkor hagyták jóvá, hogy a Frontex hatáskörét jelentősen kibővítik, a szervezet készenléti alakulattal bővül, amit bármelyik uniós tagállamban bevethetnek. Ezek elsődleges célja, hogy a tagállamokat támogassák a külső határok védelmében, illetve a menekültstátuszt nem kapott bevándorlók hazatoloncolásában, akár erővel is.

Mindez persze éles ellentétben áll a 2015 óta állandóvá vált kormányzati retorikával, miszerint „Brüsszel migránspárti és támogatja az illegális bevándorlást”, így nem véletlen, hogy nem is „reklámozta” a kormány a törvénycsomag beterjesztését – írja a Népszava.

Ez ráadásul időben éppen egybeesett az Európai Bizottság bejelentésével egy új menekültügyi stratégia kidolgozásáról, amelyben még tovább erősítenék – egyelőre nem részletezve – a Frontex jogköreit.