Távozott, mielőtt kapott volna egy nagy pofont

Sebes György 2021. március 5. 17:40 2021. márc. 5. 17:40

Hosszú válóper vezetett a héten tett bejelentésig, amely szerint a Fidesz kilépett az Európai Néppárt frakciójából – mondta a Hírklikknek a Policy Solutions igazgatója. Bíró-Nagy Andrást azokról az állításokról kérdeztük, amelyek a magyar kormányfő szokásos pénteki – interjúnak álcázott – szózatában hangzottak el. Orbán Viktor azt igyekezett elmagyarázni, miért hasznos pártjának – és így magyar választóinak – a távozás. 

– Orbán Viktor többek között azzal érvelt, hogy a Fidesz választóinak nincs megfelelő súlyú képviselete az európai politikában. Valóban?

– Az európai politikában minden gondolatkör olyan arányban képviselteti magát, ahogyan a választópolgárok ezt megszavazták a 2019-es európai parlamenti választáson. Magyarországról kellően nagy erővel van jelen a Fidesz ideológiája, miután elég népes delegációt küldhetnek a parlamentbe. Az más kérdés, hogy Orbán Viktor két éve hiába reménykedett az euroszkeptikus, radikális jobboldali pártok áttörésében, ez nem történt meg. Azok a politikusok – mint a lengyel Jaroslaw Kaczynski, vagy az olasz Matteo Salvini –, akikkel a magyar kormányfő a legjobban érzi magát, nem gyakorolhatnak komoly befolyást az európai döntéshozatali folyamatra. Az ő pártcsaládjaik nem részei az európai „nagykoalíciónak”, marginálisnak számítanak az Európai Parlamentben. Így Orbán Viktornak valóban lehet hiányérzete, hiszen azt tartaná kívánatosnak, hogy a hozzá hasonló gondolatokat képviselő politikusoknak legyen minél nagyobb befolyásuk. Csakhogy az európai állampolgárok két éve nem kértek többet ezekből a gondolatokból.

– Ha viszont most kilép a néppártból és barátaihoz csatlakozik, nem lesz nagyobb szava az unióban. Akkor volt értelme kenyértörésre vinni a dolgot?

– A Fidesz érdekérvényesítő képessége valóban nagyot fog zuhanni. Az Európai Néppárt a legbefolyásosabb politikai csoportosulás, az unióban ők vannak jelen a legtöbb nemzeti kormányban, az uniós biztosok közül is néppártiból van a legtöbb. Így a Fidesznek hatalmas veszteség, ha nem tudnak ott ülni azoknál az asztaloknál, ahol a döntések születnek. A kilépésnek csak azért volt értelme, mert Orbán Viktornak nem maradt más lehetősége, hiszen ezzel valójában csak megelőzte, hogy kirakják. Saját tartása szempontjából fontos volt számára, hogy mielőtt kapna egy nagy pofont, inkább maga mondja ki, hogy távozik. Az pedig, hogy a KDNP egyetlen képviselőjét meghagyták a néppárti frakcióban, arra jó, hogy azért a továbbiakban is hozzá tudjon jutni a belsős néppárti információkhoz. 

– Azt nem állíthatja senki, hogy váratlan volt a kilépés bejelentése. 

– A néppárt és a Fidesz kapcsolata már évekkel ezelőtt elromlott. A lelki szakítás már 2018 őszén megtörtént, amikor a parlament megszavazta a Sargentini-jelentést, amely az európai alapszerződés, valamint az alapértékek betartására szólította fel a magyar kormányt. Azóta hosszú válópernek voltunk tanúi, amit olyan események fémjeleztek, mint hogy az akkori bizottsági elnök, Jean-Claude Juncker arcával kiplakátolták a fél országot, felfüggesztették a Fidesz néppárti tagságát, vagy amikor a magyar kormányfő szélsőséges európai politikusokkal kampányolt és nem a néppártiakkal. Betetőzte mindezt a költségvetésről és a helyreállítási alapról folytatott tavaly év végi vita a magyar-lengyel vétófenyegetéssel. A néppárt számára az lehetett az utolsó csepp a pohárban.  

– Igaz az az érv, amivel – többek között – igyekeznek magyarázni a kilépést, hogy a néppárt balra tolódott?

– A néppárt képviseli jelenleg az európai jobbközepet és – ahogy eddig is – egyfajta nagykoalíciós működésben képzeli el az unió jövőjét. Erre azért van szükség, mert az európai politikában senkinek sincs olyan többsége, mint a Fidesznek a magyar parlamentben. Ahhoz, hogy az Európai Parlamentben a szavazásoknál meglegyen a szükséges ötven százalékos többség, a néppártnak régóta meg kell egyeznie a szociáldemokratákkal. A jelenlegi ciklusban azonban a két legnagyobb pártcsalád annyira meggyengült, hogy egyre gyakrabban kényszerülnek kompromisszumot kötni a liberálisokkal és a zöldekkel is. Az európai politika fő irányát érintő elképzelésekhez viszont Orbán Viktor már évek óta a néppárttól jobbra álló, még konzervatívabb pártokkal való szövetséget tartotta üdvözítőnek. Szerinte a mérsékelt és a radikális jobboldaliaknak együtt kellene vezetniük Európát. Ez a számítása azonban nem jött be, miután a szélsőségesek nem szerepeltek elég jól a 2019-es választáson. Ezután a néppártnak nem lehetett más választása, mint hogy párbeszéd-képes maradjon az európai balközéppel és a liberálisokkal. Ez az alapvető stratégiai különbség a magyar kormányfő és a néppárti vezetők álláspontja között.

– Orbán Viktor azt is mondta, szeretné, ha a „magukfajta” embereknek lenne európai színtéren egy otthonuk. Úgy gondolom, ez is csak propaganda, de vajon beveszik ezt a saját választói? 

– A fideszes választók már eléggé fel vannak készítve arra, hogy valójában kik Orbán Viktor igazi barátai. Az utóbbi években láthatták, mennyire fontos volt számára a kapcsolat Salvinivel, vagy más szélsőjobboldali pártokkal. Miközben ezekkel a szereplőkkel barátkoztak, a fideszes média az utóbbi években sosem kímélte Angela Merkelt és Németországot, sőt, egyértelműen szurkolt a szélsőjobboldali AfD-nek. A fideszes szavazókat tehát nem lephette meg a kilépés a néppárti frakcióból, erre már előkészítették a terepet. Ebből nem lesz gondjuk. Európai színtéren pedig nem marad más választás, mint szorosabbra fűzni az együttműködést az igazi barátaival. Ha ugyanis a Fidesz nem akar örökre független maradni, akkor az a legjobb lehetősége, hogy csatlakozzon a lengyelek uralta Európai Konzervatívok és Reformerek nevű tömörüléshez. Ez sokkal valószínűbb, mint hogy a Salvini fémjelezte Identitás és Demokrácia nevű tömböt választja.  

– Az uniós csúcsokon Orbán Viktornak természetesen egész Magyarországot kell képviselnie. Nem zavaró, hogy ebben az esetben viszont pártpolitikusként működik? 

– Európai színtéren inkább az váltott ki némi értetlenséget, hogy amikor a pártja nevében kellett állást foglalnia, akkor is keverte a funkcióit. Például miniszterelnöki fejléces papíron levelezett a néppárttal. Ebben az ügyben pedig nem Magyarországról, hanem a fideszes képviselők sorsáról volt szó. Pontosan az a baj, hogy Orbán Viktor úgy igyekszik beállítani a Fidesz ügyeit, mintha Magyarország szuverenitásáról lenne szó.