Teljes az állami kontroll a magyar lombikbébi-programban

HírKlikk 2021. december 23. 19:30 2021. dec. 23. 19:30

A magánklinikák betiltása növeli az amúgy is hosszú várólistákat, és aki teheti, gyorsabb és jobb külföldi klinikákhoz fordul.

A kormány 2019-ben kezdte meg a meddőségi ellátás totális átszervezését és az állami milliárdok területre irányítását, összhangban a termékenységi ráta növelésének kiemelt kormányzati céljával, ami szerint 2030-ra elérjük a 2,1-es mutatót. Nagyjából 15 százalékra tehető a gyermekre vágyó, de meddő magyar párok aránya, ami mintegy 150-200 ezer párt jelenthet. Évente különféle meddőségi beavatkozás segítségével 3-4 ezer gyermek jön világra Magyarországon, a teljes születésszám durván 4-5 százaléka. A kormány az állami szerepvállalás növelésétől több ezer további gyerek megszületését várja – írja a G7.

A kabinet több mint hárommilliárdos kezdőösszeggel indította el a „nemzetstratégiai jelentőségű“ Humán Reprodukciós Nemzeti Programot, hogy szélesítse a hozzáférést az állam által támogatott meddőségi eljárásokhoz. 

Magyarországon a nagy átszervezés előtt az európai szabályozással nagyjából összhangban háromféle módon lehetett meddőségi ellátáshoz jutni:

 

  • állami tulajdonú intézményben, tb-támogatott kezeléssel, néhány centrumban;

  • magántulajdonú intézményben, tb-támogatott kezeléssel, mintegy fél tucat klinikán;

  • magántulajdonú intézményben, nem tb-támogatott, magánfinanszírozott kezeléssel, három klinikán.

 

A magyar meddőségi kezelésekhez meglehetősen szűkös volt: a 12 működő klinika népességarányosan Európában az egyik legalacsonyabb szám.

Az állam aztán felvásárolta az összes olyan klinikát, ahol tb-támogatott kezeléseket végeztek. A cégek a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő tulajdonába kerültek. A kormány nemzetstratégiai indokkal vette magához a cégeket – „az emberi élet nem üzlet“, hangsúlyozta az illetékes államtitkár, Orbán Viktor miniszterelnök pedig máskor arról beszélt, hogy „egy életvédő kormány” tudni akarja, mi történik a megtermékenyített petesejtekkel.

Az államosítás első köre után a kormány törvényi úton ellehetetlenítette a három működő magánklinikát, tehát az államosított klinikák versenytárs nélkül maradtak. Mint utólag kiderült, az állam ekkor már megállapodott a Róbert Károlyban működő, legnagyobb magán meddőségi klinika felvásárlásáról. Az idén szeptemberben hivatalossá vált üzletről Fábián Lajos, a Róbert Károly Meddőségi Centrum Kft.-t eladó anyacég, a TritonLife csoport társtulajdonos elnöke azt mondta, egyéves tárgyalássorozat eredményeképpen fair piaci feltételek szerint, kölcsönösen előnyös megállapodást kötött a két fél. Részleteket és vételárat nem közöltek.

A maradék két magánklinika, a bezárásra ítélt Reprosys és Versys tulajdonosaival is tárgyalnak a magyar állam képviselői, bár a Reprosys holland tulajdonosa, Ter Telgte Frederik és a cégvezetés a sajtóból értesült az őket ellehetetlenítő törvényről. Aztán idén, év végén, a tárgyalások mégis folytatódtak, a cég több mint száz kérdésre válaszolt, és arra számít, hogy az állam a közeljövőben vételi ajánlatot tesz.

Mindenesetre a két magánklinika bezárásával hozzávetőlegesen hat-tíz százalékkal nőhetett meg a működő állami klinikákra nehezedő igény – még úgy is, hogy a magánegészségügyben jobban bízó, tehetősebb páciensek közül egyre többen a környező országok klinikáit veszik célba, sokszor azért, hogy a várakozással eltöltött idő ne csökkentse a terhesség esélyét.