Tőkés: a kommunista állam tízezer bibliát zúzatott be, és készíttetett vécépapírt belőlük

HírKlikk 2019. december 12. 17:00 2019. dec. 12. 17:00

Tőkés László szerint 1989-ben olyan erős volt már a kommunista diktatúra nyomása, hogy nem volt hova hátrálni.

A lelkész csütörtök délután beszélt erről a Temesvár belvárosi református templomban, ahol 30 évvel ezelőtti ellenállása olyan szolidaritási hullámot indított, amely a Ceausescu-diktatúra bukásához vezetett.

Mint felidézte: a kommunista állam az erdélyi magyaroknak adományként küldött tízezer bibliát zúzatta be, és készíttetett vécépapírt belőlük. Nicolae Ceausescu kínai, észak-koreai mintára hét-nyolcezer falut akart eltüntetni a föld színéről, hogy a falvak lakóit is tömbházakba költöztesse.

„Ebben a helyzetben nem szabadott hallgatni. Arról sem szabadott hallgatni, hogy olyan egyházi vezetőink voltak, akik kollaboráltak az ateista, kommunista hatalommal. Nem volt már hova hátrálni" – idézte az 1989-es ellenállása motivációit Tőkés László.

Forrás: MTI/Hírklikk