Több éves pereskedés után a gyámhivatal alkalmasnak talált örökbefogadásra egy meleg férfit

HírKlikk 2026. szeptember 4. 07:30 2026. szept. 4. 07:30

Több mint három évig tartó eljárás, két bírósági ítélet és egymillió forintos bírság után örökbefogadásra alkalmasnak találták Lakatos Bencét – írta a Háttér Társaság. A bíróság korábban diszkriminatívnak minősítette a gyámhatóság elutasító döntését.

A Háttér Társaság honlapján megjelent közlemény szerint az általuk képviselt Lakatos Bence több mint 14 éve él együtt azonos nemű párjával. Bejegyzett élettársak, külföldön házasságot is kötöttek, Magyarországon azonban az azonos nemű párok nem fogadhatnak közösen örökbe gyermeket.

Lakatos Bence ezért 2023 februárjában egyedüli örökbefogadásra jelentkezett, miközben párja az eljárásban végig részt vett. 2021 márciusa óta az egyedül örökbefogadni szándékozók alkalmasságának megállapításához az illetékes miniszter hozzájárulása is szükséges.

A civil szervezet beszámolója szerint a Fővárosi Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat, vagyis a TEGYESZ szakemberei támogatták az örökbefogadásra való alkalmasság megállapítását. Az Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálat vezetője ugyanakkor nem osztotta ezt az álláspontot.

Az OGYSZ a gyámhatóságnak megküldött iratokhoz csatolt kísérőlevelében a közlés szerint elismerte, hogy a szakemberek nem találtak olyan körülményt, amely kizárná a kérelmező alkalmasságát, de azt írta, hogy Lakatos Bence „családi körülményei mérlegelendő kockázatot jelentenek”.

A gyámhatóság ezután alkalmatlannak minősítette Bencét az örökbefogadásra. A Háttér Társaság ügyvédje bírósághoz fordult, a Fővárosi Törvényszék pedig 2024 júniusában megsemmisítette a diszkriminatívnak minősített határozatot, és új eljárásra utasította a gyámhatóságot.

A 2024 szeptemberében lefolytatott új eljárásban a gyámhatóság ismét elutasító döntést hozott. A jogorvoslati eljárásban a bíróság megállapította, hogy a korábbi ítélet alapján a hatóságnak az ügy iratait kellett volna felküldenie a miniszternek jóváhagyásra.

A Háttér Társaság szerint a gyámhatóság súlyosan jogsértően járt el, amikor a miniszter bevonása nélkül ismét alkalmatlannak minősítette Lakatos Bencét. Miután az ügy harmadszor is a gyámhatóság elé került, de a hatóság nem tett lépést, a civil szervezet újabb eljárást indított a teljesítés kikényszerítésére.

A bíróság idén áprilisban egymillió forintos bírsággal sújtotta az érintett kormányhivatalt. A gyámhatóság végül 2026 áprilisának végén, több mint három évvel a kérelem beadása után küldte meg a teljes iratanyagot az illetékes miniszternek.

A kérelem 2026. augusztus 3-án kapta meg a minisztériumi jóváhagyást, ezután született meg a gyámhatóság pozitív döntése. A Háttér Társaság közlése szerint a 2021-es reform óta ügyfeleik közül Lakatos Bence az első, akit örökbefogadásra alkalmasnak találtak.