Több százezer dühös, csalódott ember van már Magyarországon

Kardos Ernő 2020. július 9. 20:22 2020. júl. 9. 20:22

Látszólag a kormány áll jobban, eddig ugyanis állítólag 232 ezer konzultációs ívet töltöttek ki, de jól halad a Hadházy Ákos által kezdeményezett akció is, hisz' több tízezer, illetve egyes becslések szerint már közel százezer kérdőívet adtak le a különböző gyűjtőhelyekre. Hadházy azt nyilatkozta portálunknak, hogy nem kíván számháborúba bocsátkozni a kormánnyal, de biztos benne, hogy az arcátlan politikai korrupció miatt feldühített nagyszámú szavazó kiáll majd a nemzeti agymosás politikája ellen. Ezért az utolsó pillanatig gyűjtik majd a kérdőíveket. Az akcióhoz valamennyi ellenzéki erő csatlakozott, s ez azt jelenti, hogy már a pártirodákban is le lehet adni a konzultációs íveket.

A miniszterelnöki hivatal ma fontosnak tartotta bejelenteni, hogy már 200 ezernél is több konzultációs ív kitöltéséről van tudomásuk. Az ön által kezdeményezett akcióban eddig mennyit gyűlt össze?

Tudja, én nem vagyok kormány, hogy a hasamra ütök, aztán bemondok egy jó nagy számot, ami aztán köszönő viszonyban sincs a valósággal. Tapasztalhattuk ezt a legutóbbi nemzeti konzultáció idején is, amikor a kormány hazugságban maradt.

Mi az egész ország területén, minden városban, minden aluljáróban ott vagyunk. Csak tegnap több ezer kérdőívet adtak le nekem három Vas megyei városban. A leadott nagyszámú nyomtatványt egyelőre még megszámolni sem tudjuk, ezért nem mondanék konkrét számokat. Eddig több tízezren küldhették el tiltakozásul nekünk, és nem a kormánynak a nemzeti konzultációs íveket. Miután valamennyi párt beszállt már az akcióba, kinyíltak a pártirodák, ezért talán az sem lehetetlen, hogy már százezer ív összejött.

Az valóban érződik, hogy sokan megmozdultak, és a postaládából dühösen viszik a konzultációs íveket az aluljárókba, a civilekhez. Mégis, mennyivel lenne elégedett?

Biztos vagyok benne, hogy több százezer konzultációs ív is eljuthat majd hozzánk, de fenntartom, amit mondtam: nem akarok versengeni a kormánnyal. Mi ugyanis elsősorban a társadalomra támaszkodhatunk, amíg a hatalomnak jól megfizetett emberei vannak. Ráadásul Orbán Viktor küldeményét ingyenesen viszi a posta, mi viszont csak pénzért tudjuk feladni, és összegyűjteni, ami megnehezíti a munkát.

Mi csak annyit szeretnénk bizonyítani, hogy sok ember tiltakozik Orbán Viktor hazug kormányzása ellen. Az egyik 800 lelkes Vas megyei faluban több, mint 110 kérdőívet kaptunk, vagyis azt mondhatom, hogy mi máris elértük a célunkat, de nem állunk le, az utolsó pillanatig folytatjuk a kérdőívek összegyűjtését.

A kormányra nézve azért veszélyes az ön akciója, mert az szám szerint megmutatja, hogy hányan szavaznak a kormány ellen.

Valóban, ezért is becsüljük meg a hozzánk küldött, vagy hozott íveket, mert annak minden egyes darabja egy szavazatot is jelent. Ez a kormány csak abból ért, ha nagyon sok ember csap oda az asztalra. A jelen állás szerint, ez sikeres, vagyis a következő hetekben egyre sikeresebbek lehetünk!

Említette, hogy időnként haragos, dühös emberek viszik a leadni a kérdőíveket. Ön szerint miért dühösek igazán az emberek?

Szerintem a korrupció miatt iszonyatos a felháborodás. Bár egyesek azt állítják, hogy a magyarokat egyáltalán nem érdekli, hogy a megválasztott politikusok lopnak. Tapasztalatom szerint, ez egyáltalán nem igaz, kifejezetten bőszíti az embereket, ha közösség javait hűtlenül kezelik a hatalom emberei.

A korrupció mellett, a hazug kormányzati propaganda dühíti az embereket. Az agymosással a kormány folyamatosan ingerli az embereket. A mi akciónk célja – azon kívül, hogy le fogjuk leplezni a kormányzati hazugságokat –, hogy a kormány valódi közmédiát, tehát pártatlan televíziót és rádiót működtessen.

Ezen kívül, érzem a több százezer ember elkeseredett dühét, akiknek többsége elvesztette a munkáját, a megélhetését, és emiatt családok százezreinek mindennapos létfenntartása került veszélybe. Ez ügyben hangosabban kiállhatna az ellenzék is a munka nélkül maradók mellett. Ez szerintem sokkal jelentősebb probléma, mint a Lánchíd ügye, ami figyelemelterelés is lehet a kormány részéről.

Ami a korrupciót illeti, valóban elképesztő, hogy 300 milliárdot költöttek lélegeztetőgépekre, ráadásul feleslegesen. Ilyen visszaélésekre gondol?

Igen, az egyik kollégám ki is írta a közösségi portálra, hogy hol az ellenzék, ebbe eddig miért nem bukott bele a kormány? Amire csak azt tudom mondani, hogy amíg a kormánypropaganda gépezete működik, addig az ilyen elképesztő botrányok el sem jutnak a választóhoz. Több millió ember nem is értesült erről a botrányos visszaélésről!

A lélegeztetőt 10 millióért vették, miközben a jó nevű Generál Electric csúcskategóriás készülékeit 3 millióért tudta volna az állam beszerezni.  Ehelyett egy csomagolócégtől vették meg, természetesen többszörös áron. De még ennél is nagyobb baj, hogy a megvásárolt 16 ezer gép jó része csak alvási, horkolási problémák gyógyítására alkalmas, lélegeztetésre viszont nem.

Amikor pedig megkérdezzük, hogy mindez miért, akkor arra a kérdésre már nem is válaszolnak, még a képviselőknek sem. Világbotrány csak azért nincs ebből, mert ma már a független sajtó sem kap semmilyen választ a miniszterektől. Miközben a kormánypropaganda hazug hírekkel, „sorosozással” mossa az emberek agyát.

Visszatérve a konzultációs ívek gyűjtésére: önt megfenyegette az adatvédelem első számú embere, hogy szabálytalanul gyűjti az íveket. Ezzel a fenyegetéssel mi történt?

Azt nem tudom, hogy Péterfalvi Attila hivatalvezetőt mivel zsarolja a kormány, mert egyre nagyobb hülyeségeket mond. Miután üres íveket gyűjtünk, adatvédelmi szabálytalanságot el sem követhetünk. Nyilvánvaló, hogy fél a hatalom ettől az akciótól, amit persze megértek. Van is félnivalója, ugyanis egyszer leesik majd a hályog az emberek szeméről, s rádöbbennek arra, hogy milyen piszkos gazemberek vezetik ezt az országot.

Egyébként szeretném elmondani, hogy épp ma kaptam meg egy állítólagos büntetésről szóló levelet, amely ugyancsak az Adatvédelmi Hivatal vezetőjétől, Péterfalvi Attilától érkezett. A kormány embere meg akar büntetni az Európai Ügyészséghez való csatlakozásra felszólító petícióért, amit egyébként 680 ezren írtak alá. Ezt a büntetést azonban meg fogjuk támadni bíróságon is.

( Hadházy Ákos később tájékoztatást ad, hogy az Adatvédelmi Hatóság mi alapján büntette meg. Cikkünk folyamatosan frissül)