Tömegverekedés volt a miskolci börtönben

HírKlikk 2021. március 1. 12:35 2021. márc. 1. 12:35

A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt három huszonéves férfi ellen, csoportosan elkövetett garázdaság bűntette miatt.

A vádirat szerint a vádlottak valamennyien fogvatartottak az egyik miskolci büntetés-végrehajtási intézetben – olvasható az ügyészség közleményében.

A vád szerint 2020 január elején, délelőtt, a börtön tantermében az egyik vádlott szóváltásba került egy fogvatartott férfival. A vita során felé rúgott, mire egy rabtársuk közéjük állt, hogy megakadályozza az esetleges verekedést. Ekkor viszont a másik két vádlott is odament hozzájuk. Erre, a korábban a vádlott-társsal szóváltásba kerülő rab azt mondta, hogy ne hárman egyszerre jöjjenek rá, hanem csak egyesével. Az lett a reakció, hogy az egyik vádlott megütötte, míg egy másik vádlott a rabtársa védelmére kelő férfit bántalmazta, és ezután a vádlottakat egyesével kihívó sértettet két vádlott egyszerre ütlegelte.

A férfi a földre került, azonban a vádlottak továbbra is többször megrúgták.

Ezután a korábban a sértett védelmére kelő másik rabtársukat a három vádlott együttes erővel támadta meg, belökték a padba, közösen ütlegelni kezdték, a verekedésnek végül az őrök beavatkozása vetett véget.

A sértettek közül a rabtársa védelmében beavatkozott sértett nyolc napon belül gyógyuló sebzéses sérülést szenvedett el, de könnyű testi sértés miatt nem terjesztett elő magánindítványt, míg a másik sértettnek nem keletkeztek sérülései.

Az ügyészség a büntetett előéletű vádlottakkal szemben – akik közül egy időközben szabadult, míg a másik kettő jogerős szabadságvesztés büntetését tölti – börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott annak megállapításával, hogy nem bocsáthatók feltételes szabadságra, valamint két vádlott tekintetében korábbi felfüggesztett szabadságvesztés büntetésük végrehajtásának elrendelésére is indítványt tett.

Forrás: Hírklikk