Törődés, odafigyelés, szeretet nélkül zsákutca az állami gondozás

Akkor most már minden rendben van? Az állami gondozott gyermekek rátermett nevelőknél, jó kezekben vannak? 

A mostani pszichológiai alkalmassági vizsgálatokat egyelőre csak a gyermekvédelmi intézmények vezetőinél végezték el. A pszichológiai alkalmasság-vizsgálat kitér mindenféle személyiségvonás vizsgálatára, igyekszik feltárni az esetleges személyiségzavarokat, a kábítószer használatára és a bántalmazásra való hajlamot, megnézik, a vizsgált személyek képesek-e kontroll alatt tartani az indulataikat, és így tovább. Személyiségleltárt készítenek, aminek fontosságával pszichológusként magam is egyetértek. Hat évig dolgoztam a nevelőszülői hálózatban, ott már a nevelőszülők esetében korábban is előírta a törvény a pszichológia alkalmassági vizsgálatot. Abban mindenki egyetért, hogy csak az foglalkozzon gyerekekkel, aki erre lelkileg is alkalmas, de a bántalmazási esetek megelőzésére és kezelésére nem elég a pszichológia alkalmasság-vizsgálat, ehhez jól működő jelzőrendszer is szükséges, ahol a gyerekek is tudják, mit lehet és mit nem lehet velük megtenni, és hova fordulhatnak, ha bántják őket. 

Most már csupa alkalmas ember dolgozik a nevelőintézetekben?

A vezetők után meg fogják vizsgálni valamennyi gyermekekkel foglalkozó szakember személyiségét is, és azt is megnézik, hogy a gyermekvédelemben dolgozók „kifogástalan életmódot” élnek-e. Következnek majd a nevelők, a gyermekfelügyelők, és így tovább. A jogalkotó eredetileg a pedofiliát akarta kiszűrni ezekkel a vizsgálatokkal, de kétséges, hogy az ilyen személyiségtesztekből kiderülhet-e, hogy valaki pedofil vagy sem, ahogy az is, hogy a „kifogástalan életmód” vizsgálata, amit a Nemzeti Védelmi Szolgálathoz delegáltak, alkalmas-e ennek megállapítására. 

Ön az év elején írt egy nagyon érdekes cikket, amiben részletesen elemezte a gyermekvédelmi rendszer struktúráját, az intézmények működését, és rávilágított arra is, hogy a gyakorlati megvalósításban hol vannak a buktatók. Ezek ügyében tett már lépéseket az állam? 

Amikor a gyerekvédelmi rendszer hiányosságairól beszélünk, és azt keressük, mi kellene a működési hibák kiküszöböléséhez, mindig oda lyukadunk ki: több anyagi és emberi erőforrás kell a rendszerbe, vagyis a pénz mellett legyenek elhivatott, minőségi szakmai munkát végző szakemberek is.  

Tapasztalni a szándékot a kormány oldaláról, hogy ezen változtassanak? 

Fülöp Attila, a belügyi tárca gondoskodásét felelős államtitkára a minap azt ígérte, hogy a kormány változtat az intézményrendszerben tapasztalható pénzhiányon. Hat milliárd forintról beszélt, amennyivel növelik a gyerekvédelem költségvetését, illetve 20 százalékkal emelik a nevelőszülők havi ellátmányát. Minden forintra nagy szükség van, de azt látni kell, ennyi pénz csak az infláció követésére elegendő. A nevelőszülőknek a rájuk bízott gyerekeket etetni, ruházni kell, meg kell venni az iskolaszereket, és így tovább, ezek manapság mind sok pénzbe kerülnek. Ráadásul ezeknek a gyerekeknek sok fejlesztésre, extra támogatásra van szükségük, hogy a hátrányaikból fel tudjanak zárkózni. Sokkal több anyagi és emberi támogatás kellene számukra. Ami a szakmát illeti? A rendszer szűkös erőforrásait az kímélné leghatékonyabban, ha kevesebb gyerekről kellene az államnak gondoskodnia. Nagyobb hangsúlyt kellene kapnia a prevenciónak, azt kellene megelőzni, hogy a gyermekek egyáltalán bekerüljenek a gyermekvédelmi szakellátásba. Gyakran erre a családok szegénysége miatt kerül sor, holott a törvény egyértelműen kimondja, hogy az nem lehet indok a családok szétválasztására.

Mindent persze nem lehet pénzzel sem pótolni…

Pontosan így látom én is. Ezek a gyerekek, akiket valamilyen okból kiemeltek a vérszerinti családjuk köréből, súlyos traumákat éltek át. Nem könnyű a nevelésük, mert intellektuálisan, az érzelemszabályozás szempontból, a társas készségeik kapcsán, de akár fizikai szinten is máshogyan viselkednek, mint az átlagos gyerekek. Gyakran a személyiségüknek minden rétege sérült, emiatt nagyon nehezen kezelhetők. Ha nem is tudják mindig kifejezni, de nagyon igénylik a szeretetet. 

Képesek ezt megadni a nevelőszülők?

Biztosan nem mindenki, de sok jó nevelőszülő van. Jelenleg körülbelül 23 ezer fiatal él a gyermekvédelmi szakellátásban, többségük, mintegy 70 százalékuk nevelőszülőknél, a többiek gyermekotthonokban, lakásotthonokban. Nagyon nehéz ennyi elkötelezett és felkészült jelentkezőt találni nevelőszülőnek, pedig a jogszabály alapján a 12 éves kor alatti, családjukból kiemelt gyerekeket kizárólag nevelőszülőknél lehetne elhelyezni. Jóval több volna az igény, mint a fogadókészség, férőhelyhiány miatt sokszor a gyermekek oda kerülnek, ahol éppen hely van. Így fordulhatnak elő azok a súlyos jogsértések is, amikor a testvéreket nem egy családnál helyezik el, vagy olyan távol kerülnek a vér szerinti szüleiktől, hogy nem tudnak egymással érdemben kapcsolatot tartani.  

Korábban azt mondta, mindennél fontosabb, hogy az állam gondozásában is egészséges, boldog gyerekek nőjenek fel. Ehhez gyakran nem csak alkalmas nevelőszülőkre van szükség.  

Igy van. Nagyon sok, igen jó szakember is kell ehhez, ha a gyerekekből sikeres felnőtteket, vagy legalább relatíve sikeres, és boldog embereket akarunk nevelni. Sok pszichológus, fejlesztő pedagógus, speciális esetekben gyógypedagógus szükséges, akik a gyakran sérült személyiségekkel képesek terápiás jelleggel is foglalkozni. Az elmúlt tíz évben majdnem 20 százalékkal emelkedett a szakellátásba került gyerekek száma, emiatt is rengeteg kompromisszumot kell kötni, amikor arról döntenek, kit alkalmazzanak ezekben a munkakörökben, és kit ne. A betöltetlen álláshelyekre eleve kevés a jelentkező, de sokakról már az első beszélgetésen kiderül, nem alkalmasak arra, hogy gyermekekkel foglalkozzanak. Másokból gyorsan pályaelhagyó lesz. Rájönnek, hogy túl nehéz feladatot vállaltak, nem tudnak megbirkózni a problémákkal, ráadásul a fenntartótól nem kapják meg a szükséges támogatást sem, ami segítene átlendülni ezen az állapoton. A nevelőszülők oldalán is találkozunk csalódással. Sokan csak a gyakorlatban szembesülnek a nehézségekkel, úgy érzik, nem elég felkészültek, vagy nincs elegendő „érzelmi erőforrásuk” ehhez a munkához. 

Az előbb felsorolt egy sor olyan szakembert, akikre szükség volna szinte minden egyes állami gondozott gyerek mellé. Amíg voltak a nevelőotthonok, ahol 80-100 gyerek élt együtt az épületben, ott nagyobb esély lehetett erre. Nem egy ellentétes folyamat zajlik azzal, amit ön is ideálisnak tartana?  

Azt már a szakirodalomból, de a személyes tapasztalatainkból is tudjuk, hogy a nagyobb intézményekhez képest a kisebb nevelőcsaládok mindenképpen jobbak. A legrosszabb, ami a családjából kikerült gyerekkel történhet, ha bekerül egy nagy intézménybe, ahol a legfontosabb hiányzik: a törődő kapcsolat. Az odafigyelés, a szeretet, a gondoskodás. Ez a nagy intézményekben a legjobb szándék mellett sem tud megvalósulni. 

A nevelőszülői hálózatok mellé nem ír elő a törvény pszichológust, fejlesztő pedagógust? 

Nem. Bár Magyarországon volna annyi szakember, amennyire szükség lenne, hiszen csak az ELTE-én minden évben ezer fiatal pszichológus végez, és másik öt helyen is folyik képzés. Az a gond, hogy a gyermekvédelemben dolgozni nem annyira „menő”, a fizetés is alacsony. Ami nemcsak a gyerekvédelemre igaz, hanem a gyermekjóléti alapellátásban is ez a helyzet. Állami döntések kérdése volna, hogy a gyermekvédelmi hálózatban hány státuszt alakítanak ki, hány pszichológust, fejlesztőt, gyógypedagógust alkalmaznak. Szóval a politikai szándékon múlik mindez, de tény kérdése, hogy többre volna szükség. 

Lát ilyen szándékot? 

A most megszületett jogszabályban, a törvénymódosításban nem történt ezzel kapcsolatos változás. Az egész országban például mindössze tizenhat gyerekjogi képviselő dolgozik, a közelmúltban nem, hogy nőtt volna, csökkent a számuk, pedig a gyermekvédelmi gyámok mellett nekik van kulcsszerepük a 23 ezer állami gondoskodásban élő gyerek jogainak érvényesítésében, védelmében. Ezt a problémát már a Gyerekjogi Civil Koalíció is szóvá tette. A gyermekvédelmi gyámok számát is növelni kellene, most 30 gyerek tartozik egy szakemberhez, az volna ideális, ha sokkal kevesebbért tartozna felelősséggel egy gyám. Akkor tudnának érdemben odafigyelni mindenkire, akkor jutna idejük érdemben intézni az ügyeiket, kivizsgálni a tudomásukra jutó jogsértéseket. Nemcsak a bántalmazási esetekre gondolok, hanem arra is, milyen iskolába járnak a hozzá tartozó gyerekek, ha már 7 éves korban lemarad valamelyik az iskolában, annak mi az oka? Szükség esetén találjon számára fejlesztő pedagógust, mellé pedagógiai asszisztenst. Amihez persze az is kell, hogy az oktatási rendszer elkötelezett legyen ezeknek a gyerekeknek a támogatása, felzárkóztatása mellett, és persze a háttérben legyenek elegendő, jó minőségű szakemberek. 

Minden nehézség, hátrány ellenére, biztosan vannak ezek között a gyerekek között is, akik ki tudnak emelkedni.

Szerencsére vannak „sikertörténetek” is, amikor a gyerek, vagy később az állami gondoskodásból kikerülő fiatal felnőtt, képes jól beilleszkedni a társadalomba, megtalálja azt, amiben tehetséges és örömteli társas kapcsolatra talál. Az ilyen történetek hátterében is a legtöbbször azt tapasztaljuk, hogy volt olyan felnőtt a gyerek környezetében, aki sok szeretettel, gondoskodással vette őt körül.  

Az UNICEF-nek e téren nincsenek feladatai? 

Az UNICEF feladata hagyományosan a legkiszolgáltatottabb, a legsérülékenyebb gyerekek jogainak a védelme, ezért is szerepelnek a figyelmünk középpontjában az állami gondozott gyerekek. A védelemre szoruló gyerekek helyzete kapcsán főleg érdekérvényesítő munkát vállaltunk, amelyet többek között a Gyermekjogi Civil Koalícióval együtt látunk el, és persze a tapasztalataink alapján ajánlásokat is teszünk a gyermekvédelmi intézmények fenntartóinak. Az előbb kérdezte, tudunk-e segíteni a látókörünkbe kerülő gyerekek kiemelkedésében? Hadd említsem meg a Kilátó Élményprogramunkat, amelynek keretében úgynevezett élménypedagógiai támogatást adunk a részvevőknek. A kezdeményezés sikerét bizonyítja, hogy részben a mi tapasztalataink inspirálták a minisztériumot, amikor „Képesség- és tehetséggondozás a gyermekvédelmi szakellátásban” címmel kiadták a teljes intézményhálózat számára, mint követésre ajánlott módszertant. Más hátrányos helyzetű csoportokkal is dolgozunk: a „Rajtad áll a jövőd” elnevezésű projektünk keretében évente tíz szakiskolával kerülünk kapcsolatba. A projekt célja, hogy lehetőséget teremtsen a 14-22 éves fiatalok számára saját jövőjük aktív alakítására, saját tanulási környezetük fejlesztésére, a társadalmi felelősségvállalás erősítésére, vagy éppen a helyi diákközösségük megszervezésére. Segítünk nekik, hogy képesek legyenek aktívan részt venni az őket érintő problémák feltárásában, a megoldások kidolgozásában. Ahhoz, hogy mindez működni tudjon, nekünk is szükségünk van a döntéshozók segítségére. Velük együtt lehet csak esélyünk, hogy széles körben tudatosuljon: a fiataloknak joguk van a fejlődéshez, az oktatáshoz, a társadalmi részvételhez. Szép célok, amelyek érvényesülése elképzelhetetlen a széleskörű párbeszéd nélkül.