Török Gábor szerint, a Fideszen belül is erősödik a feszültség
Videointerjút adott a 444.hu-nak Török Gábor politológus, aki az elmúlt hetek legfontosabb belpolitikai eseményeit értékelte.
Az elemző szerint a politikai kérdések most is legalább olyan súllyal esnek latba a kormánydöntésekben, mint az ilyenkor egyébként fontosabbnak tűnő szakmai kérdések.
Török Gábor úgy véli, Orbán kihasználja, hogy a választók másra figyelnek, és próbálja elvenni az ellenzéktől mindazt, amit az megszerzett tavaly októberben. Közben azonban nemcsak az ellenzéki, de a fideszes önkormányzatoknak is károkat okoz.
„Székesfehérvárnak és Debrecennek is milliárdos károkat okoznak a kormánydöntések, amelyek miatt, a Fideszen belül is erősödik a feszültség az önkormányzati szféra és a központi döntéshozatal között. Régebben is azt gondoltam, hogy majd egyszer, amikor a szerencse megfordul, amikor a labdák már nem befele pattannak a kapufáról, hanem kifele kezdenek jönni, akkor valahol itt alakulhatnak ki az első, jól látható konfliktusok a Fideszen belül” – mondta Török Gábor.