Tóth Bertalan: A Fidesz-demokráciából lett elege sokaknak

HírKlikk 2019. október 21. 14:35 2019. okt. 21. 14:35

Az ellenzéki együttműködés folytatását ígérte Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője hétfőn az Országgyűlésben Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtti felszólalására válaszolva. Az MSZP elnöke azt mondta, "együtt fogunk készülni 2022-re".

Közölte, az ellenzéki pártok megértették a választók üzenetét, most a szabad városokban kell bizonyítaniuk.

Azt mondta, az ellenzéki vezetésű településeken a kormány által elmulasztott feladatokat kell elvégezni, például a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentését, megszüntetni a lakhatási válságot.

A magyar versenyképesség rossz helyezésében benne van a korrupció, a rossz egészségügy, az orvoselvándorlás, ezekről mind nem beszélt Orbán Viktor, ezeket a szabad városokban az ellenzéknek kell megoldania

– mondta a szocialista politikus.

Az MSZP elnöke szerint Orbán hiába mondta, hogy a demokrácia működik, az ország háromnegyedében az ellenzék nem tehette ki plakátjait, az önkormányzati cégek akadályozták meg ezt sok helyen.

Ebből a demokráciából lett elege sok szavazónak

– fogalmazott.  

Forrás: MTI/Hírklikk