Tóth Bertalan: amikor a főnök néma, a Fidesz is szótlan lesz
Miután semmit nem tudni a szálakról, ezért kezdeményezte az MSZP, hogy egy parlamenti vizsgálóbizottság tárja fel, mi történt pontosan a kegyelmi eljárásban – mondta a KlikkTV Mélyvíz című műsorában az MSZP országgyűlési frakcióvezetője. Tóth Bertalan sorolta a kérdéseket, például, hogy a beérkezett kérelem után, milyen felterjesztés ment a minisztériumból, amikor megszületett a döntés, és Varga Judit milyen körülmények között ellenjegyezte, kik voltak azok, akik ebben az eljárásban részt vettek? „Azt sem szabad elfelejteni, hogy aznap még sok-sok másik kegyelmi döntés is született, ezt az egész kegyelmi eljárást az összes ügyben meg lehet vizsgálni, Budaházyval és a nem tudjuk kinek a megbízásából fotózgató takarítónővel.”
Egy fontos tétele van ennek az eljárásnak, az igazságügyi miniszter ellenjegyzésével a kormány átvállalja a politikai felelősséget
A parlamentnek joga – és ebben az esetben kötelessége is – kivizsgálni, hogy pontosan mi történt – tette hozzá Tóth Bertalan. „Napról-napra jelennek meg új információk, de konkrétan semmit nem tudni. Ha a Fidesz-kormány és Orbán Viktor valóban tiszta vizet akar önteni a pohárba, ezt a vizsgálóbizottságot támogatná.” Emlékeztetett, a sajtóban olvastuk, de hivatalosan nem tudni arról, hogy Varga Judit nemleges előterjesztéssel élt, a nyilatkozatokat pedig nem cáfolta senki. A kegyelmi osztályon több jogász dolgozik, aki előkészíti az előterjesztést.
Tóth Bertalan feltette azt a kérdést is, „elhiszi-e bárki egy ilyen ügyben, hogy az igazságügyi miniszter a nemleges előterjesztés ellenére, szó nélkül ellenjegyzi úgy, hogy ezzel a teljes kormány vállalja a felelősséget a parlament felé, és egy miniszter nem szól az elsődleges főnökének, a miniszterelnöknek?”
Morálisan annyira elítélendő ez a történet, hogy mindenki dobja el magától és hárítja a felelősséget
Akkora zavar van a Fidesz-propagandában, hogy közben a szokványos szöveg visszaüt – mondta a szocialista politikus a nyilvánosság előtt zajló véleményekről. „Naponta hangzik el a Megafon által, hogy a baloldalon nincs felelősségvállalás, a jobboldalon van, most pedig az a helyzet, hogy jobboldalon van felelősségvállalás, kivéve Balog Zoltánt.” (A felvétel óta már ő is lemondott református egyházi zsinatának lelkészi elnöki tisztségéről – a szerk.)
Tóth Bertalan biztos benne, hogy ilyen ügyekben Orbán Viktor dönt, ahogy azt sem tudja elképzelni, hogy a Fideszt nem vonták be a Budaházy-eljárásba. „Számomra összeegyeztethetetlen, hogy egy ilyen ügyben nem egyeztet Novák Katalin a főnökkel.” (Gulyás Gergely kancelláriaminiszter azóta elismerte, hogy a kormány tárgyalt Budaházy ügyéről – a szerk.)
A rendszer lefagyott
Azzal, hogy a miniszterelnök nem kommunikál, a saját rendszerük sem tud mit tenni – fogalmazott. Elmondta, olyan információk érkeztek ellenzéki településekről, ahol most például költségvetésről tárgyalnak vagy közgyűlések voltak, hogy a fideszes képviselők nem szólnak egy árva szót sem. „Nincs interpelláció, nincs kérdés, nem vitatják a költségvetést, nem szólnak semmit, Facebookjukra nem tesznek ki semmit. Nem kapnak itinert és ezért kíváncsi mindenki, hogy az évértékelőn mit fog mondani a miniszterelnök. Az embereket semmi más nem fogja érdekelni, csak ez az ügy.” Tóth Bertalan szerint, ha Orbán Viktor a legnézettebb évértékelőjén beszél az ügyről és humorral tereli, az minősíti a miniszterelnököt, ha letudja azzal, hogy Novák Katalin és Varga Judit lemondott, és ő erről nem tudott, akkor ezt nem fogja elhinni senki.
A rendszer akkor tud megtörni, amikor a fő összetartó erő nem irányítja, és nem mondja, meg, hogy mi a feladat
Gyorsan történnek az események, de ne higgye senki, hogy ha elkezdődik a tavaszi parlamenti ülésszak, nem fogunk ezzel előjönni, hogy bemutassuk ennek a rendszernek a valódi arcát – mondta Tóth Bertalan arról, hogy számos más ügy mellett az MSZP nem hagyja szó nélkül a kegyelmi ügyet a parlamentben sem. „Politikusként rettenetesen zavar, hogy a politikai botrány eltakarja ennek az ügynek a valós hátterét, hogy milyen állapotok vannak a gyermekekkel foglalkozó intézményekben. Itt törik meg a Fidesz hitelessége, hogy miközben tízmilliókra büntet könyvkiadókat, közben a legmagasabb szinten, a legmagasabb közjogi méltóság elenged egy pedofilt támogató bűnözőt.”
Lesz a parlament indulásakor közös demonstrációja az MSZP-DK-Momentum-Párbeszédnek
Ebben egymás javaslatait támogatjuk, úgy, mint a közvetlen köztársasági elnök-választást. Nem bízunk abban, hogy a Fidesz tud állítani olyan köztársasági elnököt, aki majd Orbántól függetlenül, bármi érdemlegeset tudna tenni, de a vizsgáló bizottságot is támogatták az ellenzéki pártok – sorolta az ellenzéki együttműködést a kialakult helyzetben. A politikus szerint ez az ügy az önkormányzati választásra biztos hatással lesz, mert helyben le vannak fagyva a kampánystratégiák. „Amivel készülnek az önkormányzati választásra, az felborult, mert mindenki helyben a véleményükre lenne kíváncsi.”
A Fidesznek nincs főpolgármester-jelöltje, nincs EP-listavezetője, nincs új köztársasági elnökjelöltje, pedig, ha elfogadja a parlament Novák Katalin lemondását, akkor 30 napon belül jelölni kell újat, és kérdés, hogy ki fogja kiírni az önkormányzati és EP-választásokat – mutatott rá Tóth Bertalan.
Minden kutatás azt mondja, hogy az ellenzék közös erővel le tudja győzni a Fideszt, egy ilyen eseménysor után pedig az a választói akarat és elvárás, hogy ezt ne hagyjuk
Ha meg akarjuk állítani ezt az őrületet, össze kell kapaszkodni – fogalmazott a szocialista frakcióvezető. „Az ellenzéki szavazóknak nem az összefogás tényével volt problémájuk 2022-ben, hanem a módjával.”
A KlikkTV műsorát itt nézhetik meg.