Tóth Bertalan: Orbán Viktor beismerő vallomást tett
Orbán Viktor szerint, akik a magyarok ellen dolgoznak, azok tűnjenek el a közéletből. Na, akkor tisztázzunk pár dolgot! – fűzi hozzá a miniszterelnök szavaihoz Tóth Bertalan.
„– Ugye nem kérdés, hogy a magyarok ellen dolgozik az, aki miatt eddig 8 400 milliárd forint uniós fejlesztési forráshoz nem jutunk hozzá, és ebből 400 milliárd forintot már el is veszített az ország?
– És persze az sem hazánk érdekét szolgálja, aki leépítette a jogállamot és a demokratikus intézményrendszert?
– És ugye az is a magyarok ellen dolgozik, aki elárulja az ország szövetségeseit, belülről bomlasztja az EU-t, miközben szinte minden módon az agresszor Oroszország politikai és gazdasági érdekei szerint cselekszik?
– És abban sincs vita, hogy az is kárt okoz a magyarságnak, akinek a kormányzása alatt hazánk egyszerre lett az EU egyik legszegényebb és legkorruptabb országa, miközben az illető családja (száz)milliárdossá vált?”
Az MSZP politikusa szerint ha a fentiek igazságát nem vitatjuk – és Orbán Viktorban van bármiféle következetesség – „akkor várom miniszterelnök úr rendkívüli bejelentését arról, hogy lemond a posztjáról és eltűnik a közéletből”.
Igaz – hívja fel a figyelmet Tóth Bertalan –, Orbán Viktor most azt is nyilatkozta, hogy „aki hatalomért és pénzért bármire képes, abban sosem szabad megbízni.”
„Azt hiszem, ezt hívják beismerő vallomásnak. Úgy látszik, már gyakorol a 2026 utáni időkre” – írja a szocialisták frakcióvezetője.