Tovább söprik a tehetősebb önkormányzatok „padlását”
Demokratikus módon kellene elosztani a szolidaritási hozzájárulás címén elvont, majd újra osztott összegeket, de most a települések feje felett döntenek. Így értékelte a Hírklikknek Bódi Ferenc szociológus, Nagy Márton miniszter rendeletét arról, hogy az ország tehetősebb 854 településére a kormány nevében mennyi szolidaritási hozzájárulást vetnek ki 2025-re. A HUN-REN Társadalomtudományi Kutatóközpont (TK) Politikatudományi Intézetének tudományos főmunkatársa emlékeztetett rá, a magyarországi önkormányzatok 2017 óta fizetnek szolidaritási hozzájárulást, amelynek a bevezetését akkor azzal indokolták, hogy a tehetősebb, magasabb iparűzési adóbevétellel rendelkező önkormányzatok járuljanak hozzá a szegényebb települések finanszírozásához. Minél több az adóbevétele ezen a soron, annál többet kell fizetnie a központi költségvetésbe. Az így befolyt összeget az állam valamilyen módon újra osztja a kisebb bevételű települések támogatására, de arról nem sokat tudni, hogyan. A rendszer az utóbbi években komoly vitákat váltott ki, mivel különösen Budapest és más ellenzéki vezetésű települések méltatlankodnak, sarcolásról, kifosztásról beszélnek.
Büntetés vagy jogos követelés, hogy a tehetősebb önkormányzatok támogassák a szegényebbeket?
Alapvetően nem tartom ördögtől valónak, ha a nagyobb adóerővel rendelkezők bevételeinek egy része valamilyen formában „kiterül” az egész országra. Mégis a legtöbbet fizető települések joggal érezhetik úgy, hogy a tőlük elvont milliók, vagy akár milliárdok, nem oda kerülnek, ahol azokra valóban szükség volna. Nem ott és nem arra fordítják, amire hivatalosan szánják. Ezt a pénzt sokkal hatékonyabban is fel lehetne használni, ha – a mostanában olyan sokat használt – win-win alapon kerülne a támogatás az érintettekhez. Ez azt jelentené, hogy mind a két oldal elégedett lehetne valamilyen formában: aki fizet, azt látja, hogy jobb körülményeket teremtenek az agglomerációjában, ezért elégedettebbek az onnan bejáró emberek, jobbak lesznek az utak, az egészségügyi ellátás, és így tovább. Eredetileg ebből akár sikertörténet is lehetett volna, ha mindenki azt látná, hogy a jobb vidéki utakat a saját városának lakói is használják, nincsenek kátyúk a városon túl sem, biztonságosabb a közlekedés akár az egész megyében, kevesebb a baleset, gyorsabban lehet egyik helyről a másikra eljutni… Ezen a gondolatmeneten tovább haladva senki sem háborogna, ha országszerte azt látnánk, ebből a pénzből mindannyian gyarapodunk.
Ha jól értem, akkor az elosztás módján kellene változtatni?
Pontosan. Valamiféle demokratikus játszma keretében kellene elosztani a pénzt, de most nem így történik. Valahol, a települések feje felett döntenek, nem vonják be azokat az önkormányzatokat, amelyek befizetik ezt a hozzájárulást. Sem előzetesen, sem utólag nem konzultálnak az illetékesek egyetlen érintettel sem. Pedig nem volna elfecsérelt idő meghallgatni őket, mert lehetnének olyan vízióik, amelyek megvalósításra érdemesek. Ki tudná jobban elmondani, mire volna szükség a kisebb települések fejlődéséhez Budapest vagy Miskolc, netán Békéscsaba vonzáskörzetében, mint az ott élő emberek? Ne legyünk naívak, manapság nem szokásosak kormányzati a viták, nincsenek egyeztetések sem társadalmi, sem önkormányai szinten.
Ezért gondolják a panaszkodók, hogy ez nem más, mint az önkormányzatok padlásának lesöprése?
Nem is egészen alaptalanul. A kormányzat állítása szerint „szárnyal a gazdaság”, de mindenki látja, hogy a kassza üres. A központi költségvetésbe befolyó pénzek fogyatkozva csordogálnak, és az aranytojást tojó tyúk sem akarja valahogy kipottyantani magából azt a bizonyos tojást. Nem hozzák a várt eredményt az akkugyárak, és a többi nagyra tartott új beruházás sem. Az a helyzet, hogy onnan kell elvenni pénzt, ahol van valamennyi. Azt se felejtsük el, hogy már nagyon közel vannak a 2026-os parlamenti választások, a kormánynak szüksége lesz minden forintra a korteskedéshez. Várhatóan pénzt pumpálnak majd azokhoz a településekhez, ahol ezzel segíteni kell az egyéni képviselők sikerét. A politológiai szaknyelv ezt „parókiás politizálásnak” nevezi: oda teszek pénzt, ahol voksokat akarnak vásárolni. A jelenlegi kormány támogatottsága a kisebb településeken nagyobb, ott fognak előzetesen is „jutalmazni”. Gyakorlatilag a városokban erősödik az új ellenzéki erő, a kormány oldalán pedig a vidéktől remélnek olyan ellensúlyt, amely, ha nem is eredményez majd újabb alkotmányozó kétharmadot, de talán elegendő lehet a hatalmon maradáshoz.
Szó sincs szolidaritásról? A háttérben politikai játszma folyik?
Amikor „szolidaritásról” beszélünk, abból kellene kiindulni: valójában ki, kivel szolidáris ebben az esetben? Pontosan meg kellene jelölni azt a célcsoportot, akire, vagy amire a törvényalkotó gondolt. A befolyt adóból az egészségügyet akarjuk támogatni? A szociális ellátó hálózatnak van rá szüksége? Infrastruktúrára, utakra, tömegközlekedésre kellenek az elvont milliárdok? Vagy egyszerűen csak visszaosztják az olyan önkormányzatoknak, ahol nincsenek saját adóbevételek, de van iskola, óvoda, közétkeztetés, és így tovább? Az a baj, hogy 2017 óta, amikor bevezették ezt az adónemet, soha, senki nem tisztázta ezeket a kérdéseket.
Most olyan az ország gazdasági helyzete, hogy mindenkinek össze kell húznia kicsit a nadrágszíjat…
Ebben a helyzetben el lehet fogadni, hogy akinek több van, az most egy picivel többet tegyen az asztalra, és így elvehessen valamennyit, akinek kevesebb van. Nem is emiatt panaszkodnak, akik mondjuk az idén ránéznek arra a hosszú táblázatra, ami a közlönyben a minap megjelent. Akik elégedetlenek, egyrészt a forráselosztás demokratikus, átlátszó elosztását hiányolják, másrészt az elvonás mértékét kifogásolják. A legnagyobb mértékű elvonást az ellenzéki vezetésű városok tapasztalják, különösen kirívó, ami Budapestet érinti. A főpolgármester szerint törvénytelen az az állapot, hogy a fővárostól az idén már 89 milliárdot követelnek, miközben 50 milliárd forinttal kevesebb működési támogatást kap a város az államtól, mint amennyit befizet oda. Pedig ez alkotmányellenes, egy korábbi, éppen emiatt indított perben a bíróság már a fővárosnak adott igazat a kormánnyal szemben. Az az ítélet több mint 28 milliárdról szól, de nem tudni, hogy az Államkincstár egyáltalán vissza fogja-e utalni ezt a pénzt.
Ráadásul most minden milliárdra szüksége volna a városnak Rákosrendező megtisztításához.
Ez olyan, mint amikor nyomja valaki az ajtót az egyik oldalon, a másikon hirtelen elugranak előle. Tudjuk, ilyenkor mi történik azzal, aki az ajtót nyomta… Az értékes rozsdaövezet rekultiválására már készültek tervek, de korábban mások is belebuktak. Ezzel gyakorlatilag minden előző kormányzat valamilyen formában kudarcot vallott. Úgy tűnik, Rákosrendező Budapest Bermuda-háromszöge lett.
A KlikkTV témához kapcsolódó korábbi, 2024. május 3.-i adása itt nézhető meg:
