Trump meg fog bukni. És Orbán?

– Orbán Viktor szeretne világpolitikai jelentőséggel rendelkezni, és ha azt nézem, mennyi publikációban szerepel – Amerikában is – még el is hihetjük, hogy elérte. Milyen súlya van ön szerint a magyar miniszterelnöknek a nemzetközi politikában?

– Nem mindegy ugye, hogy valaki milyen okból szerepel a médiában. Azért, mert élete és munkája megbecsülésre ad okot, vagy azért, mert az illető olyan politikus, akiről jobb körökben csak elítélően beszélnek. Sajnos, a magyar miniszterelnök a második kategóriába tartozik. Nem jó értelemben vett politikai súlyról beszélhetünk az ő esetében, hanem egy olyan politikusról, akinek valamennyi megnyilvánulása felháborítja a demokrácia elkötelezett híveit. Orbán Viktor 2010 óta mindent elkövet, hogy az Európai Unió integrációját megakadályozza. Az embernek sokszor az a benyomása, hogy Orbán feltartóztatatlan. Átgázol mindenkin és okosabb mindenkinél, vagy legalábbis rafináltabb, mint ellenfelei. De én meg vagyok győződve, hogy eljön az idő, amikor a pávatáncnak egyszer és mindenkorra vége lesz. Talán nem is a messzi jövőben.

– Ha már pávatánc: Trumpot és Orbánt ebből a szempontból lehet egy lapon emlegetni?

– Bizonyos értelemben persze igen, de jegyezzük meg már az elején, hogy a két ember intelligenciahányadosát nem lehet egy napon említeni. Trump egy tudatlan pojáca – mindenféle politikai alkalmasság nélkül, míg Orbán egy hihetetlen politikai érzékkel megáldott ember, aki sajnos tehetségét nem a jó szolgálatába állította. Ellenben sok mindenben hasonlítanak egymásra. Az egyik az empátia teljes hiánya – márpedig egy empátia képessége nélküli ember nem számít lelkileg teljesen kifejlett és egészséges személynek. Mindkét politikus nyűgnek érez minden korlátot, amely meggátolja önhatalmú mozgásterét. Trump belecsöppent egy olyan politikai térbe, amelyben sokszor találja szembe magát azokkal a bizonyos korlátokkal, míg Orbán – a kétharmaddal a háta mögött – már régen lebontott mindent, ami a hatalmát veszélyeztetheti.

– A magyar kormányt sok támadás érte ezért, aktuálisan pedig az időkorlát nélküli felhatalmazási törvény miatt, amiért viszont ő bocsánatkérésre szólította fel a bírálókat. Ön melyik táborba tartozik?

– Eddig nem hallottam egyetlen nyugati politikusról vagy elemzőről, aki bocsánatot kért volna Orbántól, mert félreértette vagy félremagyarázta a felhatalmazási törvény igazi tartalmát. Ami a személyemet illeti, próbálok rendesen viselkedni másokkal, és így nem túl gyakran fordul elő velem, hogy bocsánatot kellene kérnem valakitől. A felhatalmazási törvény kritikusai teljes joggal szólaltak fel a törvény ellen és az ellenzéknek pedig kötelessége volt ellene szavazni.

– A kétharmados többség egyébként – Bozóki András volt miniszter szerint – tulajdonképpen eleve feleslegessé tette a felhatalmazást, azaz a rendeleti kormányzást. Egyetért ezzel?

– Ez a magyarázat igen elterjedt Magyarországon, de tapasztalatból tudjuk, hogy Orbán Viktor semmit sem csinál „feleslegesen,” különösen nem egy olyan ügyben, amiről tudnia kellett, hogy óriási botrányt fog előidézni otthon és külföldön. Az én meglátásom szerint, a miniszterelnök a járvány elején még attól félt, hogy a járvány következtében, a kétharmad is veszélyben lehet, ami ellehetetlenítheti az eddig jól működő parlamenti szavazógépet. A felhatalmazási törvény szükség esetén, „biztosítási kötvényként” működhetett volna. A végén kitűnt, hogy nem volt szükség rá, így aztán nagylelkűen „visszaadta” a felhatalmazást.

– Meg azért is, mert nagy lehetett rajta a nemzetközi nyomás. Bár az Európai Unió már számos kritikát fogalmazott meg, sőt, a 7-es cikkely szerinti eljárás is elindult, Orbán azonban ettől még zavartalanul kormányoz. Miért teheti?

- A problémát az Európai Unió jelenlegi hatalmi szerkezetében kell keresni, addig amíg a tagállamoknak alapjában véve vétó hatalmuk van, nem lehet olyan „lator államok” ellen fellépni, mint Magyarország és Lengyelország. Ott van a 7-es cikkely szomorú története. Hiába próbálta az Európai Parlament elkezdeni az eljárást, amikor a horvátok elnökségük alatt nem voltak hajlandók elővenni az ügyet. Mindez azt jelzi, hogy ha a tagországok többsége nem hajlandó alapjaiban megreformálni az uniót, akkor olyan politikai kalandorok, mint Orbán, könnyen szétverhetik azt a politikai építményt, ami biztosíthatná az Európai Unió polgárainak szabad és demokratikus jövőjét.

– A magyar népet ön szerint miért nem zavarja a demokrácia-deficit?

– Nem hiszem, hogy a magyar nép többségét valaha is lázba hozták a demokrácia nyújtotta lehetőségek. Természetesen, egy kisebbség mindig kifogásolta és kifogásolja ma is a demokrácia hiányát, de én a népesség 25 százalékára becsülöm azokat, akik szembeállnak az Orbán rezsimmel, annak antidemokratikus volta miatt. A legtöbb ember annak is örülne, ha tisztességesen meg tudna élni és egy olyan kormány vezetné az országot, amely a nép valódi érdekeit szolgálja. Akkor talán lenne idejük, energiájuk és tudásuk ahhoz, hogy a demokrácia-deficit hiányérzetet idézzen elő a nép széles rétegeiben.

– Ezzel együtt is szükségesnek tartja, hogy 2022-ben kormányváltás legyen Magyarországon? És ha igen, milyen változásoknak kell addig történniük, hogy ennek legyen realitása?

– Ha már a magyar nép elkövette azt a butaságot, hogy 2010-ben kétharmadot adott ennek a velejéig korrupt társaságnak, akkor az első lehetséges alkalommal, tehát már 2014-ben el kellett volna távolítani őket. Azt kell mondanom, hogy a magyar ellenzék vezetői túlságosan lassan vették észre, alapjában véve még a mai napig sem értik igazán, hogy az Orbán-kormány választási rendszere egy kétpárti rendszerre lett kitalálva. Az ellenzéki politikusok naponta elmondják, hogy milyen fontos háttérbeszélgetések folynak, de addig, amíg öt-hat párt nevében szónokolnak, a Fidesz fogja megnyerni a választásokat. Addig, amíg nem hajlandóak „egységes” pártba tömörülni, esélyük sincs. Persze az is lehetséges, hogy bizonyos pártok el fognak tűnni – gondolok itt elsősorban az LMP-re és a Párbeszédre, de nem lehetetlen a Jobbik felbomlása sem. Ezeknek a pártoknak a felszívódásával talán könnyebb lesz egy választási koalíció megteremtése.

– És mennyire látja veszélyben az Európai Uniót?

– Ha pár héttel ezelőtt kérdezi, valószínűleg pesszimista választ adtam volna, de miután megszületett a német-francia megegyezés, sokkal optimistább vagyok. Nehéz lesz erre a 750 milliárd eurós mentőcsomagra nemet mondani az integráció ellenzőinek. Ahogy Lucrezia Reichlin, az ECB kutatási igazgatója a minap mondta, lehet, hogy a csomag nem pontosan a „hamiltoni pillanata” az Európai Uniónak, de feltétlenül az integrációt, egy föderatív Európa képét vetíti elő.

– A most esedékes hét éves költségvetésnél még Orbánnal szemben is érvényesíteni fogják a fenntartásaikat?

– Ha hihetünk Ujhelyi Istvánnak és Dobrev Klárának, akkor igen. Ugyan különösen Ujhelyi volt már a múltban is nagyon optimista, aztán a végén semmi sem történt.

– Visszatérve Amerikába: ön szerint Trump megkezdi majd a második ciklusát is?

– A dolgok jelenleg állása szerint, nem hiszem. Az utóbbi napokban öt fontos közvélemény-kutatás szerint, Joe Biden fölényesen vezet. Persze, 2016-ban sem tudtuk elképzelni, hogy Trump megnyerheti a választásokat, úgy, hogy jobb óvatosnak lenni. Ma persze más a helyzet. Mára már világossá vált, hogy Trump nem alkalmas posztjára. A pandémia áldozatainak száma ékes bizonyítéka alkalmatlanságának.

– Ha mégis marad, merre megy majd az Egyesült Államok, és merre a világ?

– Legyünk optimisták. Higgyük, hogy megbukik és hajlandó lesz magától elmenni. Egy óriási kolonctól fog megszabadulni az Egyesült Államok, a világ és benne az Európai Unió.

– A pandémia milyen jövőt hoz, milyen változások, átrendeződések lesznek a világban?

– Egy ideig feltétlenül le fog lassulni a világ, de tudjuk, hogy az emberek még ennél a járványnál is rettenetesebb tragédiát is el tudtak felejteni. Még húsz év sem kellett ahhoz, hogy egy rettenetes háború után, megint masírozzanak a katonák. Ez az, ami nem szabad, hogy újra előforduljon.