Túl hangos lett a gödi botrány, már nem lehet elhallgatni
Ma már mindenki elhiszi, hogy a gödi gyárban feltárt súlyos, rendszerszintű problémák nem egyszerű mulasztást jelentenek, ez a dolgozók életének és egészségének tudatos és szisztematikus veszélyeztetése. Erről beszélt a Hírklikknek Székely Tamás, a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének (VDSZ) elnöke. Noha a kormány igyekszik kisebbíteni a történteket, ennek ellenére nem lehet azt mondani, hogy a botrány eltűnt a köztudatból, éppen ellenkezőleg. A gödi gyár ügye része lett a 2026-os országgyűlési kampánynak, annak ellenére is, hogy a kormánypárti képviselők távolmaradása miatt meghiúsult a parlament ellenzéki pártok kezdeményezte rendkívüli ülése. Mára látszólag patthelyzet alakult ki: a hivatalos szervek vagy a cég nem ismeri el a felelősségét, az ellenzék a kormányt okolja, amiért eltűri a gyárban történtek átláthatatlanságát és a munkavállalók védelmének elmulasztását.
A dél-koreai üzemek eddig sikeresen megvétóztak minden olyan hazai próbálkozást, hogy a szakszervezetek a „falakon belülre” kerülhessenek. Hogyan lehetett áttörni ezt az ellenállást?
Túl hangos lett a botrány. Annyira, hogy azt a gyár vezetéséhez közelálló kormányzati kapcsolatok sem tudták elsimítani. Nem ez volt az első alkalom, hogy szakszervezetet akartunk létrehozni, a VDSZ korábban már eredménytelenül megpróbálta megalakítani a Samsung SDI Zrt.-nél a dolgozók érdekképviseletét, azonban az ilyen felvetésekre fenyegetéssel és kirúgással válaszolt a cég. Ma már tudjuk, mindez azért történt, hogy ne derüljön fény arra, milyen hiányosságok uralkodnak a gyár falain belül. Ezek az elmulasztott környezet- és életvédelmi intézkedések előnyt jelentettek a versenytársaik előtt. A Samsung Koreában ahhoz van szokva, hogy a kormányt a zsebében tartja, Magyarországon is úgy viselkedik, mintha állam lenne az államban, azt gondolja, hogy a kerítésen belül azt csinálhat, amit akar. Eddig úgy tűnt, hogy a kormány ezt el is tűrte, elnézte nekik a szabályok, előírások áthágását. Biztosak voltak magukban, hiszen a gyár felső vezetésében helyet kapott Szijjártó Péter két korábbi munkatársa.
Most mégis mintha történt volna valami változás.
A kormány reakcióját tekintve, semmi nem változott. Azt gondolják, ahogy eddig is el lehetett hallgatni a szabálysértéseket, ezután is „politikai támadásként”, álhírként lehet kezelni a botrányt. Most viszont felszínre került minden, a civil szervezetek is, a gyárban dolgozók is belátták, hogy önmagukban nem tudnak sikeresen szembeszállni a két nagy ellenféllel. Megjelentünk mi is, mint érdekvédők és elfogadták a segítségünket. Ehhez a helyzethez a Samsung egyszerűen nincs hozzászokva, de most bele kellett törődniük.
Önök meg tudják akadályozni, hogy el lehessen hallgatni a történteket?
A társadalom úgy látszik, nagyon érzékenyen reagált a botrányra. Sokan úgy voltak vele, az elmúlt másfél évtizedben megtanulták, egy következmények nélküli ország lettünk. A korábban készült vizsgálatok is hiába szűrték ki a szabálytalanságokat, érdemi változás soha nem történt. Most mintha megtört volna a jég. A gyárban dolgozók abban reménykednek, hogy ha valaki végre komolyan foglalkozik a belső körülményekkel, ettől sok minden kiderülhet. Kezdetben a gyár vezetése nem reagált, de aztán tárgyalásra hívták a dolgozók képviselőjét. Erre a találkozóra elkísérték a mi szakértőink is, hogy „ne egyedül, tanuk nélkül kelljen megjelennie” az oroszlánbarlangban. Szerintem a megbeszélésen korrekt egyeztetés folyt és folytatódni is fog az együttműködés annak érdekében, hogy a kormány végül ne úszhassa meg következmények nélkül az eddig elhallgatott botrányos mulasztásokat, a gyárban a szakszervezet is végezheti a feladatait a munkajog által biztosított keretek között. Ma már elmondhatom: a gödi üzem dolgozói megbíznak bennünk, elfogadják és keresik azokat az érdekvédelmi lehetőségeket, beleértve a munkavédelmet is, amit nyújtani tudunk. Ma már mindenki elhiszi, hogy a gödi gyárban feltárt súlyos, rendszerszintű problémák nem egyszerű mulasztást jelentenek, ez a dolgozók életének és egészségének tudatos és szisztematikus veszélyeztetése.
A feltárt szabálytalanságok nem csak a gyár falain belül élők ügye….
Mindannyiunk biztonsága és a munkavállalói jogok tisztelete forog kockán, ha az ilyen ügyeket engedjük elhallgatni. Évek óta tudott, de részben eltitkolt mérési eredmények, politikai nyomás és a profit előtérbe helyezése egyszerre került napvilágra. Szakszervezetként nem fogadhatjuk el, hogy a profit felülírhassa az élethez való jogot, méltánytalan és mélyen igazságtalan, hogy a Samsung SDI rekordbevételeiért a gyártósorok mellett dolgozó magyar munkások az egészségükkel fizessenek.
Mi lesz a következő lépés?
Jelenleg azon dolgozunk a kollégáimmal, hogy összehozzunk egy szakértői csapatot: munkaegészségügyi, munkavédelmi, munkajogi szakemberekkel, jogászokkal. Az általunk felkért orvoscsapat vállalja, hogy azokat a tagjainkat, akik jelentkeznek náluk, tetőtől-talpig megvizsgálják, megnézik, van-e bármilyen olyan egészségkárosodásuk, ami visszavezethető a munkavégzésre, a munkakörülményekre, a munkavédelmi eszközök ellátottságára. Kell egy ilyen alapos analízis, hogy lássuk, mivel állunk szemben.
A gödi ügy olyan, mint korábban a bicskei gyermekvédelmi botrány volt: elindított egy megtisztulási folyamatot. Elérheti ez a többi hazai akkumulátorgyárat is?
Furcsán fog hangzani az én számból, de nem „akkumulátorpárti”, hanem munkavállaló-párti vagyok. Van egy másik koreai cég is, az SK, ahol a kezdetekben hasonló, ha nem is ennyire mély problémákkal találkoztunk. A dolgozók szervezetében ott is kimutatták a magas nikkeltartalmat, kiderültek munkavédelmi hiányosságok. A szakszervezet megalakulása után ott is viszonylag gyorsan le tudtunk ülni a cég képviselőivel, és máig normális kapcsolataink alakultak ki. Beszélünk a bérekről, a panaszokról, a munkavédelemről, a gyárban sikerült munkavédelmi képviselőket választani. Van információáramlás és érdemi egyeztetés, ami azt igazolja, lehet ezt normálisan is csinálni. Bezárni nem kell az akkumulátorgyárakat, de meg kell követelni ugyanazt, amit Nyugat-Európában megkövetelnek ezektől a cégektől. Ez a gödi áttörés lehetőségnek tűnik arra, hogy megszerezzük a dolgozók bizalmát, és a magyar szakszervezetek is feljöjjenek egy európai szintre. Ezért mondom, ha a civil szervezetek mellett, a szakszervezetek nem tartják napirenden ezeket az ügyeket, akkor a kormányzati és vállalati érdekek ismét felülkerekedhetnek, könnyen a szőnyeg alá söpörhetik a munkavállalók érdekeit. Ahogyan eddig is tették. A mi szerepünk most az, hogy ne lehessen elhallgattatni a problémákat, se a gyár kerítésén belül, sem a parlamentben.
Székely Tamás a KlikkTV Szempontok című műsora 2023. október 15-i adásának vendégeként: