Tüntetés lesz ma délután a kirúgott tanárok miatt

HírKlikk 2022. december 3. 08:40 2022. dec. 3. 08:40

A Tanárok a Tanárokért csoport, a Pedagógus Egység és a Tanítanék Mozgalom tüntetést szervez ma délutánra. A demonstrálók 17:00 órakor találkoznak a Klebelsberg Központ előtt a Bajcsy-Zsilinszky úton.

A megmozdulást a szervezetek azt követően hirdették meg, hogy a polgári engedetlenségre hivatkozva, november 30-án három budapesti gimnázium nyolc pedagógusát rúgták ki azonnali hatállyal a tankerületek. Az elbocsátott tanárok közül hatan a Karinthy Frigyes Gimnáziumban, egy-egy fő pedig az Eötvös József Gimnáziumban és a Vörösmarty Mihály Gimnáziumban tanított. A kirúgások hírére már szerda este több száz tanár és diák vonult a Belügyminisztérium elé, csütörtöktől pedig 78 – ebből 20 vidéki – iskola és 732 kolléga kezdett polgári engedetlenségbe, vagy lépett sztrájkba. És a tiltakozók listája folyamatosan bővül!

A tüntetés szervezői azért választották a délutáni tüntetés helyszínéül a Klebelsberg Központot, mert úgy vélik, felháborító, hogy miközben több ezer pedagógus hiányzik az oktatási rendszerből, megint tanárokat bocsátanak el.

Szerintük a tankerületi vezetőknek számot kell adniuk: miért nem akadályozták meg, hogy Pintér Sándor véghez vigye a megtorlásokat, és kirúgassa a tanárokat? Felhívásukban azt írják: „mutassunk szolidaritást a megbüntetett pedagógusokkal, és vonjuk felelősségre a kegyetlen intézkedések végrehajtóit! Elég a megtorlásból!”

Ahogy arról a Hírklikk is beszámolt, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) jelezte, bár a demonstrációt délután tartják, már reggel hat órától korlátozásra kell számítani. Éjfélig lesz lezárva a Bajcsy-Zsilinszky út az Andrássy út és a Podmaniczky utca közötti terület. A rendezvény ideje alatt, várhatóan délután fél öttől este hétig a BKK járatai sem hajthatnak be ide, ezért módosított útvonalon, az Andrássy úton és a Teréz körúton közlekednek. Ez az M3-as metrópótlót, a 9-es autóbuszt és a 72-es trolibuszt érinti.

Forrás: Hírklikk