Újabb épületet foglaltak el az SZFE hallgatói

HírKlikk 2020. október 17. 17:45 2020. okt. 17. 17:45

A Vas utcai, majd a Szentkirályi utcai épület után, a Rákóczi téri épületet is elfoglalták a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanulói.

Az ATV számol be arról, hogy az egyik hallgató azt mondta, péntek este 18 óra előtt, mielőtt véget ért volna a munkaidő, sokan felmentek a Rákóczi úti épületbe, a saját termeiket foglalni. Minden teremben legalább két- három ember van, ott töltötték az éjszakát, dolgoztak, zenéltek, próbáltak, és sokat beszélgettek, majd pedig ott aludtak.

Erdős Lili szerint, az újabb foglalásra azért volt szükség, mert azt érezték, hogy veszélybe került az oktatás a meghirdetett őszi szünet miatt. Nem tudták, hogy mi lesz az oktatással akkor, ha hazamennek és azt érezték, hogy úgy van esélyük a tanulás folytatására, ha elfoglalják a termeket és náluk maradnak a kulcsok.

A hivatalos őszi szünet október 22-én kezdődik a színművészetin. Erdős Lili azt mondta ez náluk nem egy klasszikus szünet, mert ők olyankor is dolgoznak, hozzátette, szeretnének hazamenni, és szeretnének máshol is lenni, de még nem tudják, mi lesz.

Forrás: atv.hu