Ujhelyi: történelmi áttörés von der Leyen kiállása az egészségügyi unió mellett!

HírKlikk 2020. szeptember 16. 18:50 2020. szept. 16. 18:50

Jelentős áttörésként értékelem, hogy Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke is határozottan beállt az általam szorgalmazott Európai Egészségügyi Unió koncepciója mögé a mai évértékelő beszédében. Ez világosan kijelöli az utat és a lehetőséget a minél szélesebb körű megvalósítás előtt. Fontos áttörésként értékelem azt is, hogy a Bizottság első embere felvetette a tagállami egészségügyi kompetenciák újragondolását. Ez ugyanis elengedhetetlen az egészségügyi rendszerek között meglévő súlyos egyensúlytalanságok megszüntetése érdekében.

Fontos vállalásom volt második EP-képviselői ciklusom kezdetekor, hogy az európai döntéshozók asztalára teszem azt az átfogó koncepciót, amely minden európai tagállamban biztosítja a minőségi egészségügyi ellátás minimum-sztenderdjeit és garantálja a betegbiztonságot. Ebben a munkában nem csak hazai-, de nemzetközi szakmai szervezetek is aktívan részt vettek és az EP szociáldemokrata frakciója is a nevére vette a kezdeményezésemet. Fontos mérföldkő volt néhány héttel ezelőtt, amikor az Európai Parlament által nagy többséggel elfogadott egészségügyi stratégiának is végül ez lett az egyik alappillére. Az Európai Bizottság elnökének mai, világos kiállása egy újabb, jelentős előrelépés. A Parlament és a Bizottság tehát készen áll arra, hogy létrehozza az Európai Egészségügyi Uniót, ezért elvárjuk, hogy az Európai Tanács és benne a tagállami kormányok vezetői is csatlakozzanak a közös megvalósításhoz.

Erős egészségügy nélkül nincs erős nemzet. Erős ellátórendszerek nélkül nincs erős Európa.