Újraindulhat a Szabad Európa Rádió magyar adása

HírKlikk 2019. június 12. 10:59 2019. jún. 12. 10:59

Magyarországra is jutna abból a 770,3 millió dolláros pályázati pénzből, amelyet a kelet-európai és ázsiai demokráciák erősítésére szánnak Washingtonban – értesült a Népszava.

A Népszava forrásai szerint a programot több amerikai demokrata képviselő, az amerikai külügyminisztérium egy magas beosztású hivatalnoka, valamint a Képviselőház úgynevezett megajánlási bizottsága is kiemelten támogatja.

A lap információi szerint az összeg egy részéből újraindítanák a Szabad Európa Rádió (SZER) magyar nyelvű online adását is, hogy ezzel is támogassák a magyar sajtószabadságot. Az amerikai állami pénzből, kongresszusi döntés alapján működő rádió román és bolgár adása idén januárban már újraindult. A vételhez számítógépre vagy okostelefonra van szükség, a régi, rádióval fogható rövidhullámú adásokat nem tervezik felújítani.

A Szabad Európa Rádió nem kívánta kommentálni a Népszava értesülését.

A lap emlékeztet rá, hogy a Freedom House korábbi felmérése szerint Románia és Bulgária sajtója is „részben szabad” minősítésű, csakúgy mint Magyarországé. Ráadásul a pontozás tekintetében a két kelet-európai állam valamivel még jobban is szerepelt, mint Magyarország. A SZER magyar adásának amerikai és magyar támogatói ennek megfelelően azzal érvelnek, hogy Magyarországon még nagyobb szükség lenne egy ilyen, a helyi kormánytól független médiumra. 

Forrás: Népszava