Újraindult az ellátás a rakétatalálatot kapott mikolajivi kórházban

HírKlikk 2022. augusztus 21. 06:30 2022. aug. 21. 06:30

Visszatértek az orvosok és az ápolók abba a mikolajivi kórházba, amelyet még augusztus elején ért orosz rakétatalálat.

A dél-ukrajnai városban továbbra is mindennaposak a tüzérségi támadások, de az egészségügyi ellátás nem állhat le. A kórház vezetője szerint az alkalmazottak még nem állnak készen arra, hogy újrakezdjék a munkát, de nincsen más választásuk – írja az Euronews.

„A rakéta nem ártott a betegeknek vagy a dolgozóknak, a bőrüknek, a csontjaiknak. De tönkretette a lelkünket. Most már sokan rettegnek, és nem tudnak olyan jól dolgozni, mint régen" – mondta a név nélkül nyilatkozó férfi.

Már több mint száz kórház semmisült meg a háborúban

Mikolajiv kórházaiban most nagyjából háromszáz olyan sebesült lehet, aki az orosz bombázások miatt szorul ellátásra. A helyzet azonban azoknak sem könnyű, akik nem sérültek meg.

„Az első hónapokban nagyon nehéz helyzetben voltunk, ami a gyógyszereket illeti, mert nem nyitottak ki a patikák. Ezért kialakítottunk egy gyógyszerelosztó pontot. Ez a mi gyógyszertárunk, és a mai napig működik, mert sok embernek arra sincs pénze, hogy a legalapvetőbb gyógyszereket beszerezze" – magyarázta a Vöröskereszt helyi vezetője, Andrij Szkorokhod.

Az ukrán egészségügyi minisztérium szerint az országban már 900 kórházat ért találat, 123-at teljesen megsemmisítettek az orosz bombák. A tárca 18 meghalt és 59 súlyosan megsebesült civil egészségügyi dolgozóról tud.

„Az egész lánc sérült a háziorvosoktól a kórházi ellátásig. A diagnózis felállítása és a kezelés ott a legnehezebb, ahol harcok dúlnak. A rendszer felbomlott, a megelőzés, az átirányítás nem működik, ahogy vizsgálatok sincsenek. Az ilyen helyeken az a legfontosabb, hogy az ember valahogy eljusson egy orvoshoz" – mondta az egészségügyi miniszter, Viktor Ljasko.

Ukrajna háborús övezeteiben az orvosi ellátást olyan emberek biztosítják, akik a veszély és a felszólítások ellenére sem voltak hajlandók elhagyni otthonukat.

Forrás: Euronews


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom