Ungváry Krisztián: Pintér Sándor az ORFK párttitkára volt
Ungváry Krisztián történész interjút adott a Magyar Hangnak, amelynek arról beszélt, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszere katasztrofális az ország számára, a hatalom azonban túlnyerte magát, így pedig a bukása is ugyanakkora lesz, mint a felemelkedése volt.
A történészt az interjúban megkérdezték arról, hogy mit gondol, milyen üzenete van a mártír miniszterelnök, Nagy Imre szobrának eltávolításának a Vértanúk teréről.
Ungváry Krisztián szerint ez egy elszomorító az ügy a maga kicsinyességében. Kifejtette, a szobor drámai jelentése csak a jelenlegi helyén válik világossá, másutt elveszti az értelmét.
„Nagy Imre története mélyen emberi. Néhány nap alatt a feltétlen sztálinizmusból eljutott oda, hogy kijelentse, »csapataink harcban állnak«. Ilyen fejlődésre nagyon kevés példát találunk a történelemben”
- magyarázta a történész. Hozzátette: Nagy Imre politikusként levetette berögzült előítéletei jelentős részét, és ebbe belehalt. Ez a drámai életút jelenik meg a hídon álló alakban, amely éppen arra a parlamenti balkonra néz, amelyen Nagy Imre 1956. október 23-án megpróbálta elmondani a beszédét, ám mivel elvtársazással kezdte, a tömeg lehurrogta. Ungváry szerint a szobor alkotója ezt vélhetően pontosan tudta, hiszen olyan figurát jelenített meg, aki elindult a hídon, de még nem jutott át a másik partra.
„A szobor áthelyezésével a híd groteszk stíluselemmé válik, eltűnik belőle az emberi történet. Ennek egyetlen célja lehet csak: az idegennek tekintett baloldal megalázása”
- vélekedett.
A történész emlékeztetett rá, hogy a Szovjetunióban Lenin mellől egyszerűen kiretusálták Trockijt,
„nálunk pedig majd Orbán Viktor első politikai tette egy olyan temetés lesz, ahol nem tudjuk, ki volt a halott.”
Ungváry Krisztián szerint a kormánypropagandában amúgy is általánossá vált az abszurditás:
„máshogy nehezen lehetne feldolgozni azt, hogy a kereszténydemokrata kormányzás megtestesítőinek jelentős része volt MSZMP-tag.”
Példaként említette Pintér Sándort, aki az ORFK párttitkára volt,
„ami, nem elvitatva belügyminiszteri képességeit, nem épp hagyományos kereszténydemokrata életút. Erre azonban láthatóan van igény, hiszen senkit sem zavar”
- tette hozzá.
A történész úgy látja, ami most az országban történik, katasztrofális:
„hiszen a külső források segítségével lehetőségünk adódott, hogy felzárkózzunk a Nyugathoz, és egy bölcs, a saját anyagi érdekein túltekintő kormányzat csökkenthette volna az ország strukturális elmaradottságát.”
A kormány rendbe tehette volna az egészségügyet és az oktatást az uniós pénzek segítségével, de ezt az esélyt azonban az elkövetkező hosszú évtizedekre sikerült eljátszani.
„A valódi katasztrófa pedig akkor következik be, amikor ez a rendszer megbukik”
- jelentette ki a történész.
„A hatalom túlnyerte és mindenhatóvá tette magát, így a bukása is ugyanakkora lesz, mint a felemelkedése volt. És tartok tőle, hogy az akkor hatalomra kerülő politikai erők nem a mérséklet hangján fognak megszólalni.”
- fogalmazott.
