Utolsó szakaszába lépett a kötelezettségszegési eljárás Magyarország ellen
A tényleges tárgyalás megkezdésével az Európai Bíróságon hétfőn az utolsó szakaszába lépett az EU Bizottsága által 2021-ben Magyarország ellen, az ifjúság büntetendő szexuális cselekmények elleni védelmét szolgáló törvény miatt indított kötelezettségszegési eljárás. A bizottság szerint a törvény sérti az egyének alapvető jogait, az uniós értékeket és a belső piac szabályait.
Három jogvédő szervezet – a Háttér Társaság, a Forbidden Colours és a Reclaim – petíciót tett közzé, amelyben „emlékezteti az EU tagállamait a vállalt kötelezettségeire, és kéri ezeket az államokat, hogy március 27-ig írásos megfigyelésekkel csatlakozzanak az eljáráshoz” – írja a Euronews. A szervezetek arra számítanak, hogy az Európai Unió legalább húsz tagállama részt vesz az eljárásban, ami a jogvédők szerint az EU Bírósága elé kerülő legnagyobb emberjogi kötelezettségszegési eljárás lehet.
A Reclaim szervezet vezetője úgy nyilatkozott: arra számít, hogy a bíróság Magyarország elleni ítéletet hoz, és a magyar kormánynak vissza kell vonnia a törvényt, ellenkező esetben igen jelentős bírságot vetnek ki rá.
A melegek jogait védő LSDW nagy német szervezet felhívásban kérte a támogatók aláírásait a három szervezet indította petícióhoz „Orbán LMBTQI+-ellenes propagandatörvénye” ellen. „Ez a bírósági eljárás kivételes alkalom mindannyiunk számára, hogy közösen és világosan megüzenjük: kiállunk a befogadás, az egyenlőség, a jogállamiság és a demokrácia európai értékei mellett, és megmutassuk Orbán Viktornak, hogy az EU összes tagállamának polgárai megvetik az LMBTQI ellenes retorikáját és törvényeit” – áll a közleményben.
Az Európai Parlament Megújuló Európa frakciója felszólította az Európai Parlamentet, hogy lépjen fel az Európai Bíróság előtt a magyarországi LMBTQI+ emberek jogainak védelmében. A frakció – amely elindította a az EP elítélő határozatához vezető folyamatot – megerősíti elkötelezettségét, hogy támogatja a magyarországi LMBTQI+ közösséget a „diszkriminatív törvénnyel szemben”.