Vajda Zoltán: minden magyar ember százezer forinttal tartozik a kínaiaknak
A magyar kormány költségvetése csak papírra vetett betűk és számok halmaza, teljesen mindegy, hogy mikor nyújtják be, nem lesz időtálló – mondta Vajda Zoltán, a költségvetési bizottság elnöke a KlikkTV Mélyvíz című műsorában. Az országgyűlési képviselő szerint Varga Mihály, pénzügyminiszter lassan úgy dobálózik a költségvetés adataival, mint a lottószámokkal, ezt a pénzügyminiszter szemére is vetette a költségvetési bizottság eheti ülésén.
Mostanra duplaannyi a költségvetési hiány, mint amennyit a kormány tervezett, viszont a gazdasági növekedés feleakkora, mint az eredetileg tervezett. Vajda Zoltán szerint, ha ez a két sarkalatos pontja egy költségvetésnek köszönőviszonyban sincs a valósággal, sőt, néha még azt sem találják el, hogy recesszió lesz-e vagy minimális növekedés, akkor nincs jelentősége, hogy mikor adják be a költségvetést.
A magyar kormány az amerikai elnökválasztáshoz kötötte az idei büdzsé benyújtását, ami szerintük így „békeköltségvetés” lesz. A szerdai bizottsági ülésen elhangzott, hogy Varga Mihályék nem készítenek két verziót, így Vajda Zoltán azt is blöffnek tartja, hogy az elnökválasztáshoz kötötték. „Az persze üdvözölendő, hogy meghallgatták az évek óta elhangzó érveket, és végre nem nyáron nyújtanak be költségvetést, hanem a többi európai kultúrállamhoz hasonlóan, csak az év vége felé.” Ez talán segíti majd a kormányt, hogy pontosabban tippeljen – tette hozzá.
A kormány állandóan a háborúval riogat, most pedig meglepődtek, hogy az emberek nem fogyasztanak, minden bajt erre vetítenek vissza. Az MSZP politikusa szerint az emberek azért nem fogyasztanak eleget, mert pesszimisták, van egy olyan érzetük, hogy rossz lesz a jövő, leginkább a kormány uszító plakátjai miatt. „Ha az emberek háborút vizionálnak, akkor nyilván óvatosabban költenek.” Pedig a magyar kormány gazdaságpolitikája elsősorban a fogyasztásra kirótt adókra épít, mint például az áfára.
„Az már biztos, hogy az idei költségvetés darabjaira hullott.” Az államadósságot 2,9 százalékra tervezték, most Varga Mihály arról számolt be, azért küzdenek, hogy ne menjen 4,5 százalék fölé a hiány. Egyelőre nem látjuk jelét annak, hogy a helyzet javulna, pedig sorra jelentik be a megszorításokat, amikről persze tagadják, hogy azok megszorítások lennének. Az idén már több tucatnyi Bokros-csomaghoz hasonló megszorítást hajtott végre a kormány – mondta Vajda Zoltán.
A költségvetési bizottság elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy Orbán Viktor mindig a jövő évre ígér gazdasági növekedést. Erre az évre 3-4 százalékost ígértek, pedig optimista számítások szerint is maximum 1.5 százalék lesz. „Mi a Covid-járvány óta vagy recesszióban, vagy recesszió közelében vagyunk, van emellé egy hatalmas államadósság, és van egy nagy inflációs nyomás. Utóbbi most egy picit javult, de ez bármikor visszapattanhat, ha az euró árfolyama kibillen.”
Az óriási államadósságot nagyon drágán tudjuk csak finanszírozni, ez a legnagyobb probléma. A GDP 4,7 százalékát költjük az államadósság kamatainak megfizetésére, nincs olyan európai ország, amely ilyen sokat fizetne erre a célra. Ez egy főre lebontva azt jelenti, hogy minden magyar ember aggastyántól az újszülöttig, egy évben 400.000 forintot fizet az államadósság kamataira. Azaz minden magyar ember, minden hónapban 30.000 forintot fizet – érzékeltette Vajda Zoltán, hogy mekkora a baj. A kormány mostanra annyi hitelt vett fel Kínától, hogy már minden magyar ember 100.000 forinttal tartozik a kínaiaknak. A kínai hitelek nem csak drágák, hanem mindig van melléjük politikai elvárás is. Ezekre a hitelekre azért van szükség, mert a kormány hibájából Magyarország nem kapja meg a magyaroknak járó uniós forrásokat. Az unió azt várja el Orbán Viktoréktól, hogy Magyarországon legyen piacgazdaság, demokrácia és jogállamiság. Ezt a három dolgot azonban a Fidesz nem akarja teljesíteni. Vajda Zoltán szerint a magyar kormány történelmi bűne lesz, ha a nekünk járó uniós pénzeket elveszítjük. Szerinte a megoldás az lenne, ha az uniós források közvetlenül érkezhetnének meg településekhez vagy civil szervezetekhez.
A kormány mindig azzal büszkélkedik, hogy hála nekik, a nyugdíjak megtartják vásárlóértéküket, de Vajda Zoltán szerint ez nincs így, hiszen a boltban egy doboz tejföl is 1000 forintba kerül. Az országgyűlési képviselő úgy véli, az értékmegőrzés önmagában kevés, a cél lehetne inkább az, hogy a nyugdíjasok jobban éljenek évről-évre.
Vajda Zoltán azzal is szembesítette Varga Mihályt, hogy tavaly százszor módosította a költségvetést, azaz heti kétszer. A pénzügyminiszter erre úgy reagált, hogy ők nem módosítottak, hiszen minden döntést rendeleti kormányzással, a parlament kihagyása nélkül hoztak meg.
A KlikkTV műsorát itt nézhetik meg.