Választási csalással vádolnak egy fideszes önkormányzati képviselőt
A Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség hamis aláírás(ok) miatt vádolta meg választási csalással a szentesi közgyűlés kormánypárti tagját.
Választási csalással vádolta meg a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség Farkas Nikolettet, a szentesi képviselő-testület kormánypárti tagját – írja az Átlátszó cikkére hivatkozva a hvg.hu.
A tényfeltáró portál információit a Szegedi Törvényszék sajtósai is megerősítették: „a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség 2024. szeptember 3. napján emelt vádat F. N. II. rendű vádlottal szemben a Btk. 350. § (1) bekezdés d) pontjának II. fordulata szerinti választás rendje elleni bűntett miatt, mely alapján a Szegedi Törvényszéken B.44/2024. számon van folyamatban büntetőeljárás”.
Hozzátették, hogy Farkas Nikolett az ügy előkészítő ülésén nem ismerte be bűnösségét, így tárgyalás következik.
Mint az ügyészség leveléből kiderült, Farkas ellen tavaly, augusztus harmincadikán emeltek vádat. Azt azonban az ügyészség nem árulta el, hogy Farkas és társai pontosan hogyan és hányan követték el a csalást. A Szegedi Törvényszék sajtóosztálya csupán annyit írt, hogy „a választás, népszavazás és európai polgári kezdeményezés rendje elleni” bűncselekményt követi el, aki „jogosulatlanul aláír, hamis adatokat tüntet fel”. Ez a gyakorlatban azt takarja, hogy Farkasék a vád szerint hamis aláírásokat adhattak el. Farkas azonban az ügyben csupán másodrendű vádlott, az ügy részletei mindeddig ismeretlenek.
A KlikkTV témához kapcsolódó korábbi, 2024. november 21-i adása itt nézhető meg: