Vámos Miklós a cenzúráról: az állami rádió egyik adójába sem mehetek

Az író elmagyarázta, miért írtak kávéházakban régebben a költő, írók, mert szerinte ezt a társadalom romantizálta, miszerint a költő unatkozik otthon, és szívesebben fecseg helyette, de a szomorú valóság az, hogy munkahelyként funkcionáltak a kávézók, meleg és világos van ezeken a helyeken, ráadásul az asztalok magassága azonos az íróasztaléval. Ő fiatalon például a Hungária kávéházba járt. Az író szívesen ír limericket, ami egy ötsoros vers, melyekből Hetvenkedő címmel adott ki egy kötetet, amikor betöltötte a 70. életévét.

Mesélt arról is, hogy pályája elején, 1969-ben még a költők beszélgettek egymással a munkáikról, véleményezték egymás művét, sőt, bele is javítottak. „A menő írók is, mint Örkény István és Déry Tibor. Az utóbbi azt mondta, ez nagyon jó, majd az első oldalt összetépte. Szerinte arra nem volt szükség, térjek rögtön a tárgyra."

Állítása szerint ma már ez nincs így, senki nem foglalkozik a másik munkájával, ő viszont próbál figyelni, havonta ír egy könyvről a Fidelióba, próbálja továbbadni azt, amit ő is kapott annak idején – írja az Index.

Tizenhat nagyregénye jelent már meg, és számos más kötete, a tapasztalatból pedig szívesen továbbad annak, aki kéri. „Az úgynevezett íróiskolákban nem hiszek. Komoly összegeket kérnek, és nem tudom, arányos-e azzal, amit adni képesek" – fogalmaz az író.

„Úgy látom, a magyar irodalom legerősebb munkáit újabban nők írják. Igaz, többnyire a traumáikról. Nő vagyok, okos és szép, mégis csak arra kellek. Vagy: megerőszakoltak, kihasználtak. Elnyomnak a férfiak. Nagyon helyes, erről sokáig nem akartak vagy nem bírtak írni. E szempontból engem nem illet szemrehányás, több regényemnek női hőse van" – folytatta Vámos.

Az interjú során, elmesélte, hogy egy reális író bele tud férkőzni bármilyen karakterbe, így esett például, hogy amikor a Sánta kutyát írta, részt vett egy házibulin, ahol felpróbált egy magassarkút, csak hogy lássa milyen érzés benne lenni, így gyűjt tapasztalatokat, így gyakorol, hogy bármilyen karaktert hűen tudjon ábrázolni.

Kérdezték arról is, hogy mit gondol a fiatalok szekértáboráról, hogy ki az egyikben ki a másikban van és ez milyen hatást gyakorol rájuk, a válaszában fejtegette, hogy egyik politikai irányzathoz sem tartozik: „az egyik szekértábor állandóan nyilakat lődöz rám, mert azt hiszi, hogy én a másikban vagyok. Pedig ennek semmi jelét nem adtam. Az az énképem, hogy független gondolkodó vagyok, csak saját magamhoz és ahhoz a fölöttes erőhöz (Istenhez?) igazodom, aki boldog órákban vezeti a tollam" – mondta Vámos Miklós.

Korábban beszélt arról, hogy cenzúra van a médiában, most pedig nevesítette is: a Magyar Nemzetbe nem írhat, ha küldene is szöveget, nem közölnék.

De hozzátette: „Nem azért cenzúráznak, mert ők politikailag mást gondolnak, mint én, hanem azért, mert attól félnek, hogy akitől a pénzt kapják, nem örülne. Ez lehet egy milliárdos, akié a cég. Lehet egy állami pénzalap, vagy lehet a kormány. Az állami rádió egyik adójába sem mehetek. Néha van, hogy egy felelőtlen szerkesztő behívna, mire én: Azért kérdezd meg a főnöködet. Hamarosan visszakoznak."

A díjakról – mint például a Kossuth-díj – az a véleménye, hogy nem követi már évek óta, hogy kik részesülnek benne, leginkább amiatt a tudat miatt, hogy tudja, ő biztosan nem kap. De ebben a korban neki már nem is kell kapnia, mert semmilyen díj nem tudna a munkásságán lendíteni, kivéve persze a Nobel-díjat, de Stockholmban egyelőre ki vannak fizetve a magyarok, így az sem esedékes számára.

„Nem foglalkoztat ez az egész kérdés. Egyébként a szocializmusban azt mondták Déry Tibor körében, hogy a díjakat nem kapják, hanem adják. Semmi dolgunk azzal, hogy ki adja, és miért" – fogalmazott az író.