Van, akit tönkretett a járvány, van, akit nem – Csányiéknak 12,5 milliárd osztalék jutott

HírKlikk 2020. június 2. 21:00 2020. jún. 2. 21:00

4,4 milliárd forint nyereséget termelt Csányi Sándor legnagyobb agrárérdekeltsége, a KITE Mezőgazdasági Zrt. tavaly – írta az Index

Az OTP-vezér azonban ennél is több pénzt vehet ki a cégből, amit lényegében az azóta a hatóságok által több fronton is betalált Bige László elől happolt el néhány évvel ezelőtt: a közgyűlés (ami Csányi más cégeiből áll) úgy döntött, hogy az eredménytartalékból részvényenként 84 ezer 830 forintot fizet, azaz összesen több mint 12,5 milliárd forint osztalékot vesznek ki a tulajdonosok.

Ez a tavalyi nyereség háromszorosa, de a céget nem fogja megroppantani, az eredménytartalékban ugyanis 42 milliárd forint halmozódott fel a korábbi években.