„Van egy réteg, amelyik elhiszi a fideszes propagandát, de ezért felelősek vagyunk mi is"

HírKlikk 2023. december 7. 12:05 2023. dec. 7. 12:05

Van egy réteg, amelyik elhiszi a fideszes propagandát, de Alföldi Róbert szerint ezért felelősek azok is, akik nem hiszik el.

– Van egy réteg, amelyik elhiszi a fideszes propagandát, de ezért felelősek vagyunk mi is, akik nem hisszük el, mert semmiféle párbeszédet nem folytattunk velük. Öntelt f...ok voltunk, és lenéztük ezeket az embereket – mondta a Magyar Hang Kultúrtáj című műsorában Alföldi Róbert, akinek nemrég jelent meg Csáki Judit színikritikussal közösen készített, Rajtam nem múlt című interjúkötete. A színész-rendező, szerint ezért is tartunk ott, ahol tartunk – írja az atv.hu.

– Persze a kormány menjen a francba. Egyre abszurdabb dolgokat csinálnak, csupa olyasmit, amire azt mondjuk, hogy „na ezt már úgysem merik megtenni”, de megmerik, még háromszor annyira is megteszik. De hagyjuk, hogy megtegyék – fogalmazott Alföldi Róbert, aki a hatalom sikerének forrásáról is beszélt: „ezek nagyon okos emberek”

– Ha az elképesztő tudásukat, kitartásukat és összeszedettségüket nem a saját hatalmuk bebetonozására és a pénz ellopására használnák, akkor ez maga lenne a Kánaán.

Vidnyánszky Attila szerepe és a szakmán belüli törésvonalak már a beszélgetés elején szóba kerültek. Alföldi elmondta, véleménye szerint „intelligencia kérdése, hogy ki melyik utat választja, lehet az az út amit ez az úriember művel, hogy amit lehet azt elpusztít”.

Mint a Magyar Nemzet idézi, arra a kérdésre, cserélne-e a Nemzeti Színház vezérigazgatójával, egyértelmű választ adott: „Nem! Mindent szembeköpnék, ami az elmúlt harminc évem. A hitelességemet és az önazonosságomat nem szeretném semmilyen módon feladni, mert ez az egyetlen erőm” – szögezte le Alföldi, aki a jelenkori közállapotokat a kádári diktatúrával állította párhuzamba. Azonban tisztességesnek ismerte el Vidnyánszky Attila közelmúltban történt lemondását.

Forrás: atv.hu


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom