Vannak esetek, amikor könnyen ellenőrizhető, ha valaki hazudik

HírKlikk 2019. június 13. 10:57 2019. jún. 13. 10:57

Szóval vannak esetek, amikor könnyen ellenőrizhető, ha valaki hazudik, végtére is ennek bizonyítása és bemutatása szakmánkhoz tartozik. (És még mielőtt: igen, megtesszük Orbán Viktorral és a Fidesszel kapcsolatban is, napjában többször. Arról nem mi tehetünk, hogy a fideszeseket pont annyira érdekli, hogy hülyének nézik őket, és a szemükbe hazudnak, mint a dékásokat, de azért a nagybetűs Igazság kedvéért az alábbiakat rögzítsük.)

Gréczy Zsolt közleményében a következőket állította: „a Demokratikus Koalíció elnöke volt az utolsó, aki kitartott Karácsony támogatása mellett, az új jelölt állításáról a párt Elnöksége döntött 1 tartózkodással.” Valamint ezt is: „a párt elnöke a lehetséges legkorábbi időpontban, a döntést megelőzően 6 nappal tájékoztatta Karácsony Gergelyt, majd valamivel később Szabó Tímea pártelnököt, hogy álláspontjával egyre inkább kisebbségben marad, és egyre valószínűbb, hogy a DK a második fordulóban nem fogja tudni támogatni Karácsony Gergelyt. Karácsony Gergely jelölt, tehát nem a bejelentés előtt 8 perccel, hanem előtte 6 nappal tudta meg, hogy a DK álláspontjában változás várható.”

Ehhez képest figyelmesen nézzük meg ezt a tegnapi felvételt. Vágó István – aki még nem tudja, hogy egy nappal később Gréczy miket hazudik majd össze – a következőket mesélte el.

A pártelnökség Kálmán Olga jelöltségének bejelentésekor, azaz múlt csütörtökön még nem tudta, hogy Kálmán Olga jelölt lehet (idézzük a kvízmestert: „még csütörtök délelőtt se”).

Vágó ráadásul azt is elfecsegi, hogy azt se tudták, hogy miért lesz elnökségi ülés, mert általában péntekenként jönnek össze, ehhez képest Gyurcsány, aki Gréczy meséje szerint az utolsóként tartott ki Karácsony mellett a hatalmas elnökségi nyomással szemben 10-re rántja össze őket, amikor már 12-re leszervezték Kálmán Olgát bejelentő sajtótájékoztatót is.

 Krug Emílianak arra a közbevetésére, hogy „nem vették-e ezt zokon”, illetve, hogy ebben a helyzetben „túl sok mérlegelési lehetőségük nem volt”, Vágó így felel: „de tudtunk volna nemet mondani, dehogynem”. Majd a sajátosan demokratikus eljárást firtató kérdésre visszatérve, hogy tudniillik a testületi döntést megelőzően már leszervezték az elvben testületi döntés eredményéről szóló eseményt, azt veti oda Emílianak, hogy „ebben egyébként igazad van”.

Mármint abban, hogy Gyurcsányék az elnökség nélkül intézkedtek, magyarázatul pedig ezt teszi hozzá: „ő (Gyurcsány) bízott abban, hogy az elnökség ezt meg fogja szavazni”. Sőt korábban még azt is elkotyogja, hogy „értettük az elnök érveit.”

Aha. Az a Gyurcsány bízott ebben, és az érvelt a jelöltcsere mellett, aki Gréczy interpretációjában Karácsony előtt azzal mentegeti magát, hogy utolsó támogatója maradt a DK-ban, és hogy előre láthatólag egyedül marad evvel. Akkor idézzük föl azt is, amit rögtön a bejátszás elején mond Vágó: „a DK nem úgy működik, mint a Fidesz”. Nem, valóban nem. Bénábban.

Szerző: Hont András