Vásárhelyi Mária: Magyarországon elszánt küzdelem folyik a felvilágosodás ellen 

Millei Ilona 2023. április 16. 07:25 2023. ápr. 16. 07:25

Annak ellenére, hogy Ferenc pápa április vége előtt esedékes magyarországi látogatására „demens vénemberből” Őszentségévé avanzsált, a kormány a találkozót elsősorban saját politikai céljaira használja fel. Vásárhelyi Mária szociológus szerint a pápalátogatás előtt azért kell a hatalmas kampány, mert a kormány ezzel is azt akarja demonstrálni, hogy milyen fontos számára az egyház meg a vallás. Miközben a pápa ars poeticája teljesen ellentétes a magyar kormány identitásával.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) kedden közölte, hogy „Camino – Krisztus, a jövőnk” címmel elkészült Ferenc pápa magyarországi apostoli látogatásának hivatalos dala. A katolikus egyház nem győzi hangsúlyozni, hogy Magyarország Ferenc pápa kitüntetett figyelmét élvezi, hiszen egyetlen más, Itálián kívüli országban sem járt két alkalommal a pápa. Végül is egyházfői vagy államfői látogatásra érkezik Ferenc pápa hazánkba? 

Természetesen egyházfői minőségben érkezik, de most hirtelen nagyon fontos lett, hogy államfőként mit mondott az orosz-ukrán háborúról, mert hallhattuk Orbán Viktortól a februári évértékelő beszédében: „ketten maradtunk a béke pártján: Magyarország és a Vatikán”. És hogy csak Vatikán állam és a magyar kormány támogatja a békekötést. Orbán hirtelen nagyon megszerette nem csak az egyházfőt, hanem már az államfőt is a pápában. 

Ön szerint a pápa magyarországi látogatása elsősorban kinek szól? A magyar népnek vagy a magyar kormánynak?

Elsősorban a magyar katolikusoknak, de azért kétségtelen gesztus a magyar kormány felé is. Persze, azt nem tudjuk, hogy mit fog mondani, milyen álláspontot fog képviselni. Az azonban tény és való, és nyilván sokat is számít, hogy Magyarországon a katolikus egyház anyagilag és minden más szempontból kivételezett helyzetben van, komoly előnyökhöz jut. Ezt el kell ismernie a katolikus egyház fejének is. Egyébként egészen példátlan a XXI. századi Európában, hogy olyan privilegizált helyzetbe kerüljön egy egyház, mint most nálunk. Az állami vagyon brutális részét egyszerűen átjátsszák a katolikus egyháznak, és minden szempontból nagyon nagy befolyást biztosítanak számukra. 

Miért ez a törekvése a kormánynak?

Egyrészt azért, mert a papoknak még mindig jelentős befolyásuk van a közvélemény alakulására, különösen ott, ahol a kormány legnagyobb szavazói bázisa van, a kistelepülések idősebb lakosai körében. Ott sokan nem azért mennek templomba, mert rendszeres vallásgyakorlók, hanem egyszerűen megszokásból. Hozzátartozik az életükhöz, hogy különösen ünnepeken, de egyébként is, minden vasárnap délelőtt elmenjenek a templomba. Ez a szavazói réteg nagyon fontos a kormánynak. Másrészt az, hogy a kormány a kereszténységet ilyen privilégiumokhoz juttatja, tulajdonképpen a kirekesztésnek is egy formája. Az, hogy másokat, például az ateistákat vagy a más vallásúakat, más felekezetekhez tartozókat nem támogatják, az a hátrányos megkülönböztetés egy formája. 

Ezzel akarják legitimáltatni a saját hatalmukat?

Nem csak akarják, de legitimálják is. Se szeri, se száma azoknak a történeteknek, amikor a papok kifejezetten politikai célú prédikációkat tartanak, amikor kifejezetten a kormány támogatására biztatják a híveiket. Ráadásul az állam szorgosan segédkezik mindenféle egyházi botrányok eltussolásában is. 

Miért van szükség a pápalátogatás előtt ilyen hatalmas kampányra?

Azért, mert cirkusz kell a népnek. Ezzel a kormány azt akarja demonstrálni, hogy nekik milyen fontos az egyház meg a vallás, de azért ne felejtsük el, hogy pár évvel ezelőtt hogyan beszéltek a pápáról, amikor ő a menekültek oltalmazására szólított fel. Azért Ferenc pápa nagyon progresszív személyiség, a katolikus egyház élén a mindenféle mássággal szembeni elfogadásra buzdít. Igazából a pápa ars poeticája teljesen ellentétes a magyar kormány identitásával. Azért emlékszünk még Bayer Zsolt 2016-os véleményére Ferenc pápáról: „a pápa vagy egy demens vénember, aki teljességgel alkalmatlan a pápai poszt betöltésére, vagy egy gazember”. De arra is emlékezhetünk, hogy a kormánypárti sajtó milyen elánnal gyalázta a pápát. Emögött ne keressünk se hitet, se elveket, aki az ő hasznukra van, azért rajonganak, és elképesztően drága cirkuszt rendeznek a tiszteletére. De ez nem jelenti azt, hogy ha néhány hónap múlva megint mond valami olyat a pápa, ami nem vág a magyar kormány elképzeléseibe, akkor nem vedlik vissza majd megint „demens vénemberré”, meg nem európaivá. Hiszen azt is hallottuk tőlük, hogy mit keres a katolikus egyház élén Európában egy olyan ember, akinek semmi köze Európához meg az európai kereszténységhez. Borzalmakat mondtak róla, aztán egyik napról a másikra a pápa hirtelen „Őszentsége” lett.

És ezzel a kampánnyal el fogják tudni feledtetni a néppel a „demens vénembert” meg az összes további gyalázkodást? 

Persze. Mindent el tudnak feledtetni a néppel. Először is, az összes gyalázkodás már akkor is csak az újságolvasók körében okozott felháborodást. Másodszor, ha nem tudnának mindent elfeledtetni, akkor nyilván jobban is meggondolnák a szavaikat. Ám azt látják, hogy mindent le lehet nyomni az emberek torkán, különösen a vallásos emberekén, akik most megnyugodva látják: lám, lám, egységbe forr a katolikus egyház és a magyar állam. Bármit le lehet nyomni az emberek torkán, ezt látjuk 13 éve. 

Mert azt akarják elhitetni a néppel, hogy egységbe fog forrni a katolikus egyház meg az állam. Valójában ez is csak a kormány hatalmát szolgálja…

Abszolút. Nem véletlen, hogy a felvilágosodás egyik legfontosabb törekvése az állam és az egyház szétválasztása volt, és az, hogy a hit magánéleti döntés, váljon teljesen külön. Magyarországon most a felvilágosodás elleni elszánt küzdelem folyik.