Végjáték

Vasvári G. Pál 2020. január 22. 14:41 2020. jan. 22. 14:41

Megvoltak a hosszabbítások. A „meccset” tán két év múlva, kapura rúgásokkal kell majd eldönteni. A szurkolóknak akkorra csak a kihagyott ziccerek miatti háborgás marad. Azután sípszó – és mindenki szépen hazamegy. Bár lehet: az utcán egy ideig még a randalírozó ultrák és a rendőrök lesznek „helyzetben”…

Nem tudok szabadulni az érzéstől: az egyre feszültebb, egyre tébolyultabb közhangulatban zajló „kommunikáció”, a bevaduló hatalmi agresszió egy még le nem fújt, de már valószínűleg elveszített meccs, és ezért időkényszerbe szorult, pánikoló csapat végjátéka. Elég, ha csak a legutóbbi eseményeket nézzük…

Az ország ura a budapesti és vidéki nagyvárosi bukta után, hozzálátott hűséges, ám „eredménytelen” tisztjei leváltásához. Propagandistái közben avítt receptek alapján kotyvasztják a népnek – a munkáltatónak! – szánt mindennapi csócsálni valót.

Az M1 köztévében lázas igyekezettel, nyögve, erőlködve és (ezért is) sikertelenül próbálják lekaraktergyilkolni az interjúnak hazudott egyoldalú riporteri „túlbeszélés”, a röhejes vádaskodás közben a csak száz nap után meghívott, ám talán épp ezért kedvesen mosolygó és az igazát félmondatokkal is fölényesen bizonyító ellenzéki főpolgármestert.

Többször felmelegített – rég megunt, hatástalan – témákat tálalnak elénk megint: migránsok rohama, bevándorláspártizás/sorosozás/civilezés,/hazaárulózás; a tőlük egyre jobban eltávolodó EU „gyengülése”, liberálisozása és az, hogy bezzeg ők az igazi európai nemzeti és keresztény szellemiség őrei; még az Európai Néppárt is „áruló”, és csak egy centin múlt, hogy „maradtak”… Ez persze itthon már a fenét sem érdekel, tudják az emberek, hogy csak makutyi, elterelő dumával etetik őket, nehogy már a kudarccal, a népszerűség-vesztéssel, a világraszóló korrupcióval, a politikai szélsőségességgel, a jog semmibevételével, a felpörgő inflációval és a többi kínos üggyel foglalkozzanak…

Ami a szövegekben új, az is régi: megint „ellenség” a szegregáltan lebutított, ezzel nyomorra ítélt és ezért bírói ítélettel (okkal és joggal) kártérítést kapó „etnikailag meghatározó” cigány gyermek, és a börtön embertelen körülményeit sérelmező – nem emberi méltósága megvonására, hanem „csak” szabadságvesztésre ítélt – „bizniszelő” bűnöző, a vele „szövetkező” emberi jogvédő és a hatalom által hozott jogszabályoknak is megfelelő, a korrekt bírói ítéleteknek érvényt szerző ügyvéd… Jó, jó, kényszeredetten fizetnek persze „a munka nélkül jövedelmet szerzőknek” ők, a keményen „keccsölők”. Majd. Valamikor. A lehető legkésőbbi időpontban…

Hajtogatják: nekik minden magyar fontos. Persze, a budapesti is. Naná, hisz’ a legtöbbet a főváros fizeti a közös büdzsébe. De akkor hogyhogy nem jut elég a költségvetésből az egész ország – a haza! – jelképnek számító Lánchíd felújítására? A szükséges huszonvalahány helyett, érje be Budapest a régebben ígért szolid 6 milliárddal, és „csökkentsék a műszaki tartalmát”… Mondjuk legyen elég aládúcolni a Lánchidat?

Hullanak ki a csontvázak a korábban fideszes önkormányzatok szekrényeiből. Gyanúsan túlárazott csókosi szerződések, a bukta után visszavont baráti támogatások, s a leglátványosabbak: a nem ám beszorult fakockától, nem is a légkondicionálás hiányától szétrozsdásodó padlólemezű „vadonatújra felújított” metrókocsik… Került, amibe került. És kerül, amibe kerül! Nekünk ez jár…

A hatalom elhíresülten álságos, szoborban is megörökített emlékezetpolitikája sem tűnik tarthatónak, ha már a nagyapja múltjával kényszerűen szembenéző hegyvidéki fideszes polgármester is így beszél: „…az áldozatok magyarok voltak, a gyilkosok túlnyomó része pedig szintén magyar volt”… Mi lesz, ha számot vet az uralkodási érdekből megosztott nép végre a múltjával, és úgy dönt: elég a hazugságokból, elég az önáltatásból, másképp, együtt és együttműködve kellene folytatni?…

S nem is említettük a többit! A nyomort elfedő átlag-statisztikákkal átvert, elégedetlen tömegeket. Hadd ne soroljam szakmák szerint a irreálisan alacsony – nem öl meg, csak nem hagy élni! – jövedelmű, de az ígért jobb fizetést, a munkával megszolgált méltányos nyugdíjat meg nem kapó, és kegyként osztogatott alamizsnával, ilyen-olyan utalvánnyal, adókedvezménnyel vagy épp egy zsák krumplival „vigasztalt” érintetteket. (A túlnyomó többség ebbe a körbe tartozik). Se az „oktatási” rendszer által ontott, perspektíva nélküli fiatalokat. Se a lekultúrharcolt művészeket, se az egyetemi és a tudományos szabadság elleni hatalmi nyomulás veszteseit. Se a lekövezett belvárosból és a Városliget beépítéséből nem kérőket. Se az állami egészségügy kiürülése, lepusztulása, a várólisták, a „halni hagyás” láttán elszörnyedőket. Se a napi milliókkal, milliárdokkal gazdagodó klientúra miatt háborgókat. Se a forint gyorsuló inflációjától, a lecsúszástól okkal tartókat, akik már sejtik: hiába kapaszkodnak. Stb, stb, stb…

Láthatóan, és egyre nyilvánvalóbban málladozik a NER, a rendszer. Talán nem is oly sokára, mint a propaganda-maszlagon tartottak remélik, hanem már hamarabb szét fog hullani. És ezen a reanimált Habony Művek sem tud sokat változtatni. Nem lesz már hosszabbítás. A „meccset”, ha kihúzzák addig, és két év múlva, a választás után fújják le, talán kapura rúgásokkal fogják eldönteni. A „szurkolóknak” akkor már csak a kihagyott ziccerek miatti háborgás marad. Azután mindenki szépen hazamegy. Bár lehet: az utcán néhány napig még a randalírozó ultrák és a rendőrök lesznek „helyzetben”… S a lenyugvás után jöhet a kijózanodás: rendet kell rakni. De mihez kezdünk ennyi stadionnal?