Veszélyes lehet a Sajóból kifogott hal elfogyasztása, vizsgálódik a hatóság

HírKlikk 2024. augusztus 27. 12:00 2024. aug. 27. 12:00

Egyelőre nincs hivatalos állásfoglalás arról, hogy veszélyes-e Sajóból kifogott hal elfogyasztása. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) vizsgálatokat folytat, hogy kiderítse, található-e szennyezés az állatokban. Eredményre még várni kell.

Az Észak-Magyarországi Horgász Egyesület (ÉMHE) arról tájékoztatta a horgászokat három napja, hogy veszélyes lehet a Sajóból kifogott hal elfogyasztása. „A Sajóból kifogott halat ne fogyasszák el, hanem engedjék vissza addig, amíg a vizsgálatokról nem kapunk érdemi információt” – közölték, egyben jelezve, hogy a Nébihez fordultak.

Az illetékes szerv válasza meg is érkezett, amelyet augusztus 26-án osztott meg az ÉMHE - írja a pecaverzum.hu.

„A levelében említett közösségi médiafelületen megjelent információról, miszerint a hatósági mérések alapján a folyóból kifogott halak fogyasztása egészségügyi kockázatot jelenthet, a szlovák hatóság nem tájékoztatta a magyar hatóságot. A problémáról az Önök bejelentése alapján értesültünk” – írta a Nébih, amely felvette a kapcsolatot a szlovák hatósággal az ügy tisztázása érdekében. 

Megtudták, hogy a 1995 óta az országos monitoring program keretében a vadon élő halakat mintázzák a nehézfémek és a poliklórozott-bifenilek (PCB) okozta környezeti terhelés kimutatása érdekében. 

Amennyiben magas nehézfém-, PCB-szennyezettséget észlelnek, értesítik az illetékes helyi halászati szövetségeket, a kerületi környezetvédelmi hivatalokat és a közegészségügyi hivatalokat. Az illetékes regionális hivatalok pedig intézkedéseket hoznak a horgászok általi fogyasztás megtiltására.

A szlovák hatóságtól kapott információ alapján a Nébih további vizsgálatokat folytat a Sajóból származó halak esetleges szennyezettségének értékelése érdekében, és amennyiben szükséges, javasolja a vármegyei kormányhivatal számára a megfelelő intézkedések meghozatalát.

Ez tehát azt jelenti, hogy továbbra sem lehet biztosat tudni arról, hogy jár-e egészségügyi kockázattal, ha megeszünk egy olyan halat, amelyet a Sajóból fogtunk ki. 



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom