Vészjelzést ad a Föld?

A klímaváltozásokkal foglalkozó fizikusként hogyan látja, tényleg veszélyben a Föld?

Mi laboratóriumi körülmények között próbáljuk a klímarendszert modellezni. A mi nézőpontunk értelemszerűen kissé eltér attól, ahogyan a politikusok közelítenek ehhez a problémához. 

Mi a különbség?

A politikusok ebben a kérdésben azt várják el a kutatóktól, hogy foglaljanak konkrétan állást: klíma katasztrófa közelít, vagy sem? Mert ha igen, akkor nekik súlyos anyagi terhekkel járó döntéseket kell meghozniuk. Ha nem, akkor talán lehet egy kissé félvállról kezelni a problémát. Persze ehhez az kellene, hogy a kutatók világszerte közös nevezőn legyenek, ami irreális elvárás egy ilyen kérdésben. 

Ez egyfelöl érthető…

Persze. De a tudomány munkamódszere más. Előfordul, hogy krízishelyzetben a politikai gyors választ követel.  Ezt láttuk a Covid idején is, ám a másik oldal nem képes ilyen gyorsan reagálni. Ez súlyos dilemma. Mire sikerülne tudományosan is tisztázni mindazokat a kérdéseket, amelyeket például a WMO is megfogalmazott a friss jelentésében, addigra lehet, hogy már késő lesz. 

Mire gondol konkrétan?

A WMO azt állítja, hogy a bolygó most átlépheti a kritikus felmelegedési küszöböt, mert rekordot döntött az üveghatású gázok szintje. Az óceánok melegednek és savasodnak, a tengerszint emelkedik, olvad az antarktiszi tenger jégtakarója. A gleccserek visszahúzódnak, és sorolhatnám tovább. Az is igaz, hogy az utóbbi tíz évben melegebb volt, mint korábban. Ettől függetlenül, kissé bombasztikusnak érzem a kijelentést, hogy a bolygónk valamiféle „szakadék szélén” táncolna. Nem egyértelmű, hogy valóban létezne olyan „szakadék”, amin át lehetne billenni, aztán nekünk annyi. Az a bizonyos 1,5 fokos felmelegedési küszöb nem biztos, hogy egy olyan határpont, ami után gyökeresen más állapotba kerülhet a Föld klímarendszere. 

Pedig úgy tudjuk, ebben világszerte konszenzus van.

Vannak, akik erre esküsznek, mások nem így látják. Kutatóként ezt magam sem tartom száz százalékosan igazoltnak. Szóval, korántsem lehet teljes konszenzusról beszélni. Az más kérdés, hogy szükség van valamiféle óvatosságra. Igazuk van azoknak, akik arra biztatnak, hogy fogjuk vissza magunkat, amikor szennyezzük a levegőt, a vizeinket, pusztítjuk a környezetünket. Nyilvánvaló, hogy csökkenteni kell az üvegházhatást, de azt is meg kell vizsgálni, hogy miként befolyásolja mindez a bolygó vízkörforgását. Mert ez lesz a döntő kérdés.

A víz körforgása és nem a széndioxid? 

Pontosan. Mi, fizikusok, úgy látjuk, hogy az üvegházhatást elsősorban a víz körforgása befolyásolja, hiszen a legjelentősebb üvegházgáz légkörünkben a vízgőz. A párolgás következtében víz jut a légkörbe, ebből felhők keletkeznek, amelyeknek több fajtája lehet. „Jó felhők”, és „rossz felhők”. A nagy fehér felhők a „jó felhők”, mert visszaverik a napfényt, ezzel csökkentik a felmelegedést, ami egy természetes önszabályozó mechanizmus. A keskenyebb, magasabban lévők viszont „rossz felhők”, mert segítik a felmelegedést, és ezzel az üvegházhatás növekedését szolgálják. Hogy melyik fog győzni? Ahhoz, még meg kell ismernünk a felhőképződés teljes fizikáját. Hasonlóan tudományos vita tárgya az óceáni áramlások értékelése. Az óceáni „szállítószalag” működésében még alapvető dolgokat nem értünk. A tengerek egy méteres felső rétege több hőt tárol, mint a teljes atmoszféra. Rengeteg a nyitott kérdés, amit egy újságcikkben fel sem lehet sorolni. Még egyszer szeretném aláhúzni: a tudomány szorongatott helyzetben van, mert a politikusok elvárásaira kell valamit mondani, és ez elől nem is szabad kitérni. Véleményem szerint éppen ezért nagyon kevés embert érdekel a klímaváltozás „globalitása”, sokkal közelebb áll mindenkihez az az éghajlatváltozás, ami a szűkebb lakókörnyezetét érinti.

A WMO jelentés is erre utal, amikor megállapítja, hogy a 2023-as szélsőséges időjárási események világszerte megkeserítették emberek millióinak életét és több milliárd dolláros gazdasági veszteséget okoztak.

Erre utaltam, amikor a politika elvárásairól beszéltem. Hasonló helyzetet idéz elő például az óceánok vízszintjének emelkedése, ami a globális átlagot tekintve, évente mindössze néhány milliméter. Ennek sok helyen általában nincs is jelentősége, de vannak olyan térségek, ahol már több százezer ember életkörülményeit, megélhetését, otthonát veszélyezteti ez is. 

Ha jól értem, akkor még nem lefutott ügy, hogy kritikus „pályára” áll-e a Föld klímája, vagy mégsem?

Tudományosan még messze vagyunk a bizonyosságtól, ez tény. Az is tény, hogy foglalkozni kell a problémával, mert egy sor olyan fizikai folyamat játszódik le a légkörben és a vizekben, amelyekkel közel sem vagyunk tisztában. A Nap működésének is számos titka van még.  Ki tudja megmondani, hogy nem „dönt-e” úgy valamikor a közeljövőben, hogy néhány ezrelékkel csökkenti a naptevékenység intenzitását? Ha ez bekövetkezik, akkor akár még vissza is fordulhat a felmelegedési folyamat. Vitathatatlan, hogy vannak olyan negatív változások, amelyekben az emberiség is közreműködik. Az is igaz, hogy a klímarendszer ma érzékenyebb állapotban van, mint akár egymillió évvel ezelőtt. Mintegy százezer évente váltakoznak a jégkorszakok is. Egy eljegesedési időszakon belüli hidegebb és melegebb éghajlatú periódusok vannak, ezek – a szakmai kifejezéssel – glaciálisok. A glaciálisok között vannak melegebb és hidegebb periódusok, ezek idején szintúgy fennáll az eljegesedés, azaz nem tűnik el a sarki jégtakaró, csupán a glaciálisokhoz képest melegszik fel az éghajlat. Most éppen egy ilyen periódusból jövünk ki. A déli sarkon persze továbbra is ott van a 34 millió éves jégsapka, és az északi is megvan, de az utóbbinak már jelentősen csökken a kiterjedése. Tudjuk, látjuk, de fontos részfolyamatok fizikai hátterét még alig ismerjük. 

Azt talán mégis tudhatják önök, tudósok, hogy a mi térségünkben, itt, a Kárpát-medencében, milyen változások várnak ránk. 

Szeszélyesebb időjárásra kell számítani, aminek már most is tanúi lehetünk. Ám éppen ebben nincs konszenzus a szakmán belül. Ahogyan már említettem, biztosan sokan elmorzsolnak néhány könnycseppet, ha arra gondolnak, mi lesz a jegesmedvékkel, de aztán csak megkérdezik: tessék mondani, és itt a Duna-Tisza közén tényleg csak tél és csak nyár lesz? Erre azt mondja a tudomány, lehet, hogy a Kárpát-medence jól jár a felmelegedéssel, de biztosan lesznek a Glóbuszon, ahol a termőföld elsivatagosodik, másutt kiszáradnak a folyók, netán a világ másik felén örökös áradásokkal kell megküzdeniük az embereknek. És itt megint belép a politika, mert az ő felelősségük ennek a helyzetnek a kezelése.

A vikingek Szent István korában elindultak Grönlandra – Zöldföldre – meg Új-Funlandra. mert ott ideális volt az éghajlat, földet műveltek. Aztán a középkorban csomagoltak és visszajöttek Európába, mert befagyott körülöttük minden.  

Az 1400-as években jött az a kis jégkorszak, ami mindent megváltoztatott. Akkoriban Angliában piacokat tartottak a Temze jegén, nálunk meg Mátyást választották királlyá a befagyott Dunán. Ezek természetesen változások. Most éppen abból a kis jégkorszakból jövünk ki. De ebben a változásban most mi is benne vagyunk. 

Szóval kiderülhet, hogy ami miatt most kongatjuk a vészharangokat az egy teljesen természetes folyamat?

Néha egy-egy előadásomon szoktam ezzel a feltételezéssel borzolni a hallgatóság idegeit. Persze olyankor hozzá is teszem: azért, mert valami természetes, az nem jelenti azt, hogy ne kelljen ellene tenni. Ne haljanak ki a jegesmedvék sem, és a folyók se száradjanak ki. Minden mindennel összefonódik, de nem hinném, hogy a pánikkeltés a megoldás. Mint ahogyan olyan extrém ötletek kivitelezésére sem kellene hatalmas összegeket költeni, mint mondjuk egy több ezer kilométeres napernyő az űrben a Föld és a Nap között. Mert a klíma mérnökök fejében gondolatkísérlet szintjén már ilyesmik is megfordultak.