Visszaéltek a vakcinákkal, lemondott a felelős

Föld S. Péter 2021. január 16. 05:35 2021. jan. 16. 05:35

Távozott tisztségéből Pavel Brezovsky, a cseh Nemzeti Közegészségügyi Intézet vezetője, mert az általa vezetett hivatal olyanoknak is juttatott a Pfizer vakcinájából, akik nem tartoztak a különösen veszélyeztetett csoportba és ezért nem lettek volna jogosultak a soron kívüli oltóanyagra. Mintegy ezer vakcinát kaptak szabálytalan módon az intézmény dolgozóinak hozzátartozói, és miután a sajtó ezt megírta, a vezetőnek távoznia kellett. Nálunk ilyen eset nem fordulhat elő.

Először is azért nem, mert bár nálunk is minden intézmény nemzeti, de Nemzeti Közegészségügyi Intézet nem létezik. Egyébként meg, Magyarországon minden rendben van a vakcinák körül, az oltás a tervek szerint halad, a lakosság tájékoztatása párját rikítóan kiváló, mindenki mindennel meg van elégedve. Egyedül Orbán Viktor és a kormány nehezményezi, hogy az Európai Unióból nem jön elég oltóanyag, mert ha többet szállítanának, akkor – ahogyan a miniszterelnök nemrégiben nyilatkozta – egy hétvégén mindenkit beoltanának. (Egy másik kiváló fejszámolóművész, Gulyás Gergely kancelláriaminiszter szerint ehhez két hét kellene). De most majd minden megoldódik, mert a portyázók és fürkészek egymillió adag kínai vakcinát rendeltek. Ez az oltóanyag ugyan még sem Európában, sem Magyarországon nincs engedélyezve, de amennyiben a hazai illetékesek nem emelnek ellene kifogást, akkor amilyen gyorsan csak lehet, engedélyezni fogják.

Félreértések elkerülése végett, nem arról van szó, amire sokan gondolnak. Hogy Orbán Viktor, azaz a politika, nyomást akar gyakorolni a szakemberekre. Épp ellenkezőleg: rájuk bízza a döntést, engedélyezik-e a vakcinát, vagy sem. A miniszterelnök csak annyit kér tőlük, hogy minél hamarabb hozzák meg a pozitív döntést.

Itt kell megjegyezni, hogy a magyar emberek valamilyen okból kifolyólag meglehetősen bizalmatlanok a kínai vakcinával szemben. Nem értik, hogy Orbán és társai miért ezt a vonalat erőltetik, amikor több szakember is azt állítja, hogy a kínai oltóanyagnak nincs káros mellékhatása. Igaz, az a baj vele, hogy főhatása sincs. Vagyis, van, de ez csak hozzávetőlegesen ötven százalékra tehető, csakennyi az esélye, hogy akit ezzel beoltanak, védve lesz a vírus ellen.

Vannak olyan vélemények is, hogy a kormány azért is ekézi az EU-ból ingyenesen érkező szállítmányokat, mert ebből – mivel nem kell fizetni érte – lopni sem lehet. (Ellentétben a kínai vakcinával, ami vastagíthatja néhány csókos pénztárcáját). Nem tudjuk persze, hogy az emberek honnan veszik ezeket a vélekedéseket. Feltehető, hogy az eddigi tapasztalataik alapján vonják le ezt a következtetést.

Ráadásul, most sokan úgy érzik, hogy a kormány már megszerzett annyit a megbízható Pfizerből, amivel az egészségügyieket beoltotta, és még maradt is belőle, ami jó lesz majd a csókosoknak. S miután az oltási terv következő lépcsőfokán a hatvan éven felüliek állnak, nekik szánja Orbán Viktor a kínai oltóanyagot. Az idős emberek – a náluk fiatalabbakhoz hasonlóan –, azonban még a többi vakcinánál is bizalmatlanabbak a kínai készítménnyel szemben, ezért már most sokan jelzik, hogy eszük ágában sincs beoltatni magukat a keletről érkező szerrel.

A cseh esetből indultunk ki, azzal kezdtük, hogy nálunk nem fordulhat elő, ami odaát. Ha mégis történne valamilyen visszaélés, vagy csak kiderülne, hogy bénázás van, és az egészségügy vezetése, élén Kaiser Miklós miniszterrel és Müller Cecília országos tiszti főorvossal, alkalmatlanok a helyzet kezelésére, arra nem az érintettek lemondása volna a kormányzati válasz. Hanem az, hogy az ellenzék a vírusnak drukkol, mert azt szeretné, hogy a megbízható Pfizer vakcinával a migránsokat oltsák be, ha meg még marad belőle, akkor Soros Györgyöt és Gyurcsány Ferencet.