Visszafelé sült el a „gyermekvédelmi törvény”
Az LGBTQ-közösség ellen irányuló, úgynevezett „gyermekvédelmi törvény” „meglepő következményeiről” közölt rendkívül hosszú cikket a SZER a honlapján.
A Szabad Európa Rádió ismertette a törvény rendelkezéseit, azok alkalmazását, majd megállapította: sok jel utal arra, hogy visszafelé sülhetett el a törvény, amely a védelmezői szerint a gyermekek védelmét és a családok integritását szolgálja.
A jogszabály életbe lépése óta nem csupán több ember tanúsít érdeklődést a gender és a szexuális identitások iránt, hanem a közvéleményben megnőtt az LGBTQ közösség támogatása, és az LGBTQ-közösség művészetekben és kultúrában megjelenő témái iránt.
A cikk a sok abszurd példa között leírta, hogy a Néprajzi Múzeumban elkordonoztak egy képet, a múzeum név nélkül nyilatkozó munkatársa szerint a címe („Homoszexualitás”) miatt, nem pedig az ábrázolásért, amelyen két meztelen férfi felsőtest látható, és az egyik szereplő a másik vállára teszi a kezét. Beszámolt a World Press Photo kiállítás körüli botrányról, és felhozta egyebek mellett a Líra könyvesboltokra kiszabott 12 millió forintos bírságot olyan könyvek miatt, amelyekben a homoszexuálissal kapcsolatos szereplők, vagy utalások is vannak. Hozzátette: a Líra megbírságolása nyomán elkezdték fóliában árulni az ilyen könyveket.
A szerző megállapította, hogy a genderrel és szexualitással összefüggő témák iránti érdeklődés a felmérések szerint megnőtt, és az Ipsos felmérése szerint 2023-ban már a lakosság 67 százaléka támogatta az azonos nemű párok jogi elismerését, míg ez az arány 2015-ben 54 százalék volt, a jogi elismerés ellenzőinek száma pedig ugyanezen idő alatt 24-ről 16 százalékra csökkent. A cikk további felméréseket is ismertetett. Leszögezte, hogy évről-évre nő a Pride-on résztvevők száma, és ezt is alátámasztotta adatokkal. Hosszan írt a „Meseország mindenkié” című könyvről, amely a támadások nyomán hatalmas népszerűségre tett szert, már túl van a harmadik kiadáson Magyarországon, és sok más országban is kiadták azt követően, hogy Dúró Dóra (Mi Hazánk) ledarálta egy példányát.
Magyarországon persze továbbra sem könnyű azoknak, akik a szexuális kisebbségekhez tartoznak, és bár ritkák a tettleges támadások, az ilyen emberek nem érzik magukat biztonságban – írta a szerző, és ehhez is közölt adatokat.