Visszafogták az állami beruházásokat, mélyrepülésben az építőipar

HírKlikk 2024. augusztus 15. 19:35 2024. aug. 15. 19:35

A megszorítások miatt nem kezdődtek el olyan állami beruházások, amelyekre másfél-két éve, azok bejelentésekor számíthattak a kivitelezők. Márciusban februárhoz képest 2,8, májusban áprilishoz viszonyítva 3,8, míg a Központi Statisztikai Hivatal csütörtök reggeli közlése szerint júniusban májushoz képest már 6,4 százalékkal zuhant az érték. A kormány eddig nem tudta megállítani ezt a trendet és egyelőre csak ígérgeti, hogy az év végéig, de legkésőbb 2025 első negyedévében beindítja az elhalasztott nagy beruházásait.

Miközben a mélyépítésben ugyanakkor folytatódnak a NER-es cégek nagyobb vasút- és gyorsforgalmiút-építési projektjei, s kisebb összekötőutak megújítása is folyamatos, a magáncégek által indított kereskedelmi ingatlan-fejlesztések szinte teljesen leálltak – értesült a Menedzsment Magazin.

Látványosan kevés az új irodaházak átadása, az új projektek kezdését tovább tolják. A logisztikai piac is befékeződött, mert növekedésre váltott a kihasználatlanság, bevásárlóközpont egyáltalán nem épül, viszont hasítanak a hotelek, főleg Budapesten és turisztikai szempontból frekventált egyes körzetekben. 

Aggasztó, hogy éves szinten az épületek építésében 8,7, az egyéb építményekéében meg 6,8 százalékkal csökkent a termelés volumene. A legnagyobb súlyú ágazat, a speciális szaképítés termelése viszont 5,4 százalékkal bővült, itt vélhetően a korábban elkezdett egyes állami mélyépítési projektek közül készülhetett el egy-kettő, ami megdobta a mutatót.

Drámai a kép a megkötött új szerződéseknél, ahol az egy évvel ezelőttivel összevetve, több mint harmadával, 34,9 százalékkal kisebb értéket hozott ki a KSH – igaz, az egy évvel ezelőtti viszonylag magas bázist kellett figyelembe venni. E nagy csökkenés azt vetíti előre, hogy a meglévő szerződésekből bejövő pénzekkel kell majd jobban gazdálkodniuk a cégeknek, nem számíthatnak olyan folyamatos üzletmenetre, mint 2023 elején.

A tavalyi és az idei második negyedévet nézve, egyre világosabb, hogy a gondokat folyamatosan növekvő arányban igyekeznek áthárítani a megrendelőkre. A speciális szaképítésben 6,4, az egyéb építményeknél már 7,1 százalékkal növekedtek a termelői árak, s csupán az épületek építésénél volt kisebb a drágulás, 4,6 százalékos. 

A kereskedők és a kivitelezők a termelői árakra teszik rá a maguk hasznát, így a sor végén lévő fogyasztó még magasabb értékekkel találkozik.