Visszatámadnak az oroszok a budapesti metróperben

HírKlikk 2023. december 6. 13:00 2023. dec. 6. 13:00

Több mint három évig nem vette át a periratokat a hármas metró szerelvényeit hivatalosan felújító, a valóságban újragyártó orosz Metrowagonmash. Majd amikor már nem halogathatták tovább a dolgot, rögtön támadásba lendültek és ellenkérelmet nyújtottak be a perben – tudta meg a Népszava a BKV-tól.

A Fővárosi Törvényszéken indított, 38 milliárd forintos BKV-követelésről döntő peres eljárás befejezése így még távolabbra tolódik. A labda most újfent a BKV térfelén pattog, a cég most állítja össze az MVM által benyújtott ellenkérelemre választ adó nyilatkozatát – tájékoztatta a fővárosi cég a Népszavát.

A lap emlékeztet: a BKV már 2017-ben megállapította, hogy az M3-as metróvonal járműállományának korszerűsítéssel egybekötött felújítására 219,2 millió euróért (akkori árfolyamon mintegy 69 milliárd, jelenlegin 83 milliárd) forintért vállalkozó „Metrowagonmash a szállítói szerződésben vállalt feladatok jelentős részét késedelmesen vagy egyáltalán nem teljesítette”. Az orosz fél semmit nem ismert el és semmilyen kártérítési összeget nem tartott elfogadhatónak. A BKV és az akkor még Tarlós István vezette főváros a per mellett döntött és 2019 februárjában beadta a keresetet. A pert azonban évekig blokkolta az orosz cég azzal, hogy meghiúsította a keresetlevél és nagy számú mellékleteinek kézbesítését. 

Idén megtört a jég. Az Metrowagonmash végre átvette a periratokat és úgy tűnt, hogy érdemben elkezdődhet a per. Mindez szinte egybeesett azzal, hogy a magyar kormány kiharcolta: az orosz vállalat továbbra is nagy értékű eszközöket exportálhat Magyarországra és folytathatja az 3-as vonal szerelvényeinek karbantartását annak ellenére, hogy az uniós tagállamok elfogadták az Oroszország elleni 11. szankciós csomagot.

A Metrowagonmash ugyan felújításra szerződött, de gyakorlatilag új kocsikat szállított, csak éppen csapnivaló minőségben. A már Karácsony Gergely vezette új ellenzéki városvezetés utasítására elkészült jelentés 18 sorozathibát tárt fel, így örökös piacot biztosíthatunk az orosz cégnek. A közlekedési társaság most azt írta, hogy az alkatrész-ellátás folyamatos, egy szerelvény sem áll alkatrészhiány miatt.

A Népszava szerint a BKV követelése az idő múlásával egyre hízik: szeptemberre nagyjából 100 millió euróra – azaz 38 milliárd forintra – rúgott különféle kötbérek, kárátalány, illetve kártérítés jogcímén. Ez már több mint a korábbi szerződéses ár fele.

Forrás: Népszava


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom