Visszatérhet a CEU Budapestre

HírKlikk 2018. december 7. 05:00 2018. dec. 7. 05:00

Ahogy Bécsben megkapja az akkreditációt az egyetem, akkor jogilag az összes uniós országban – tehát Magyarországon is – szolgáltathat.

Ha az egyetem jogszerűen működik Bécsben, akkor a bécsi campus indulása után – az uniós jog szerint – Budapesten is szabályosan folytathatná tevékenységét – írja a Népszava.
 
A napilap szerint az Európai Unió alapszabadságai közé tartozik ugyanis a szolgáltatások szabad áramlása, s jogi értelemben szolgáltatásnak minősülnek az olyan felsőoktatási képzések is, amelyeket magánforrásokból, így például tandíjakból fedeznek.
 
A tudományos kutatás, az oktatás és a vállalkozás szabadságát az EU Alapjogi Chartája is megerősíti. Mindez azt jelenti, hogy ha Bécsben megkapja az akkreditációt az egyetem, akkor jogilag az összes uniós országban – tehát Magyarországon is – szolgáltathat.
 
A Népszava emlékeztet rá: a CEU most azért kénytelen Bécsbe költöztetni amerikai akkreditációval rendelkező programjait, mert a magyar kormány nem volt hajlandó aláírni azt az államközi megállapodást az egyetem székhelyállamával, New York állammal, amelynek megléte elengedhetetlenné vált a magyarországi működéshez a felsőoktatási törvény tavaly áprilisi, lex CEU-ként elhíresült módosítása után.