Vitézy Dávid: a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa elnöke a miniszterelnök, társelnöke a főpolgármester lesz
A Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának (FKT) elnöke a miniszterelnök, társelnöke a főpolgármester lesz, a testület konszenzussal hozza majd meg döntéseit - közölt részleteket a közlekedési és beruházási miniszter kedden a Facebook-oldalán, az előző napi bejelentése szerint újra létrehozni tervezett testületről.
Keddi bejegyzésében hangsúlyozta: a kormány partnerséget kínál a fővárosnak, ennek keretében a korábbinál jelentősen bővebb jogkörökkel indul újra a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa (FKT), amelyhez hasonló működött 2016 és 2020 között, illetve az 1867-es kiegyezés után néhány évtizedig.
Az FKT-ban fele-fele arányban kapnak majd helyet a kormány és a főváros képviselői, öt-öt taggal. Azzal, hogy a testület a döntéseit egyhangúlag hozza majd meg, egyértelművé teszik: ez valóban az együttműködés, és nem a sehova nem vezető acsarkodás terepe - emelte ki Vitézy Dávid.
Az FKT jogkörei jelentős bővülését jelenti Vitézy Dávid szerint, hogy a tanács dönthet majd fővárosi beruházások kiemeltté nyilvánításáról, és egy-egy fejlesztés megvalósítására kijelölhet olyan fejlesztőcéget is, amelynek fele-fele arányban tulajdonosa a kormány és a főváros.
Vitézy Dávid emlékeztetett arra, hogy az elmúlt években az előző kormány és a főváros viszonya a magyar politika legrosszabb arcát mutatta: együttműködés helyett sehova nem vezető konfliktusok, egymásra mutogatás és mesterségesen gerjesztett ellentétek a budapesti és a vidéki választók között. Mára a magyar emberek is egyértelművé tették, hogy nem kérnek a mesterségesen előállított főváros-vidék ellentétből, hiszen rengetegen jönnek Budapestre vidékről dolgozni, tanulni, ügyeket intézni, ezért a város fejlődése mindenkinek fontos - írta.
"Az ambíciók ma sem lehetnek kisebbek, mint a kiegyezés után: el kell hoznunk a főváros második aranykorát" - fogalmazott Vitézy Dávid, hozzátéve: az FKT újraélesztése annak bizonyítéka, hogy a kormány készen áll erre, és ebben partnerséget kínál a fővárosnak.