Wittinghoff: a Budaörsön élő fideszes gyermeke sem ér semmit, ha a pénzeket politikai alapon osztják el

HírKlikk 2021. augusztus 5. 14:45 2021. aug. 5. 14:45

Ma már fiatalok keresik meg Wittinghoff Tamást, aki 30 éve Budaörs polgármestere, de amikor kezdte, a rendszerváltás után, akkor még a törvények sem álltak készen. Annak idején a német testvérvárostól kértek tanácsokat. A városvezető hozzátette, „amikor azt gondolták sokan, hogy egy-két éven belül Ausztria lehet Magyarországból – életminőség és egyéb szempontból –, akkor pontosan tudtam, hogy ez nem lehetséges, de, ha valaki akkor azt mondja, hogy 30 év elteltével erkölcsileg, mentálisan ez a társadalom oda süllyed, ahol most tartunk, akkor lehet, hogy bele sem kezdek.”

Wittinghoff Tamás a KlikkTv Tíz című műsorában elmondta, maga sem gondolt arra, hogy 30 év múlva is ezt a feladatot látja el, de nem bánta meg. „Szeretem a települést, szeretem a munkámat és nagyon sok barátom van, nagyon sok barátom lett és nem tudok úgy menni az utcákon, hogy ne mosolyogva köszönjenek az emberek.”

Beszélt arról is, hogy mindig elégedetlen magával és a lehetőségekkel is. „Az, hogy ma Magyarországon egy önkormányzat finanszírozása attól függ, hogy milyen a vezetése, az egész egyszerűen elképesztő. Ha összeszámolom, hogy az elmúlt tíz év alatt, hány 10 milliárd forinttal lett szegényebb ez a település, azért, mert folyamatosan politikai bosszú vezérli ezt a kormányt, vagy csak a kormányfőt, ez egészen elképesztő. Azt sem gondoltam volna rendszerváltás után – és ez még a különböző kormányok idején sem volt igaz –, hogy az egyes településeket lehet pofára szelektálni és politikai alapon finanszírozni.”

„Amikor arra gondolok, hogy milyen lehetőségei lennének ennek a városnak, akkor mindig elgondolkodom, hogy mi a helyes. Ha az ember őszintén nyilvánul meg különböző kérdésekben – márpedig mostanában olyan emberjogi kérdéseket feszegetnek, amelyekben nem maradhat csendben senki, aki közéleti szereplő –, akkor pontosan tudom, hogy ezzel még azt is el lehet érni, hogy megnézzék még mit lehet elvenni.”

„Ez egy jogállami berendezkedésű országban lehetetlen.”

Szerinte nem is hiszik el máshol, „és a legnagyobb baj az Európában – ahová mi is tartozunk –, hogy sok helyen nagyon lassan fogták fel, hogy mi történik itt. Bár nem gondolom, hogy kívülről lehetne rajtunk segíteni, de, ha mi nem tudjuk megoldani, akkor sokminden nem fog változni.”

Wittinghoff Tamás azt mondta, „nekem az az érzésem, hogy Budaörsön még a Fidesz-szavazók egy része is jól érzi magát attól, hogy az intézményhálózat ilyen, hogy nem szelektálunk politikai alapon, mert nem is lehet, amikor civil támogatások vannak. Úgy működünk, ahogy egy normális településen vagy egy normális országban működniük kéne a dolgoknak.”

Az elmúlt 30 évben jelentősen nőtt a település lakosainak száma, és volt, aki elmondta, hogy azért jött ide, mert látta, hogy itt az intézmények olyanok, ahol jól érezné magát. Azt is elárulta, hogy fideszesek keresik meg telefonon, mert Budaörs méltán híres, de a szabad szellemű Illyés Gyula Gimnáziumába íratná be a gyerekét.

A jelen helyzetet Budaörs polgármestere úgy értékelte: „ez a vezérelvű kormányzás és a bosszú, amit az váltott ki, hogy nagyon sok helyen, és nemcsak kistelepüléseken, hanem a fővárosban, számtalan kerületben, sőt, megyei jogú városokban is változás történt, nem azt eredményezte, ami megint csak egy józan belátással rendelkező ember esetében történne, hogy megpróbálunk együttműködni, hanem a bosszú következett.”

Rámutatott: „a legjobb példa, hogy a Covid alatt a településektől elvontak forrásokat. Amikor a helyi iparűzési adó 50 százalékára került sor, akkor azonnal kaptak kompenzációt a megyei jogú fideszes vezetésű városok, majd ezt követően a 25 ezer fő alatti településeken is kompenzáltak, és a maradék 28 települést egyenként hívták be. Tehát még véletlenül sem hagyták, hogy egy közös, egységes metódus alapján történjék a dolog. Ott is politikai szempontok alapján szelektáltak. Volt mutatóban egy-két, nem kormánypárti vezetésű település, ahol valamiféle kompenzáció volt, de Budaörs egy fillért sem kapott.”

„10-15 milliárd forint értékű fejlesztésekre lenne szükség, köztük egy óvoda megépítésére.”

A Budaörsön élő fideszes gyermeke sem ér semmit, ha a pénzeket így osztják el, ellenben meg lehet nézni, hogy ugyanezen időszak alatt, milyen sportcélú  beruházok mentek mondjuk határon túli településekre – tette hozzá.

Megvédte a polgármestereket, miszerint nem egységesen képviselik az álláspontjukat. „Van együttműködés, ott van a Magyar Önkormányzatok Szövetsége, együttműködünk, kialakítunk közös álláspontot, megpróbálunk fellépni, de lesöprik az asztalról.”

Ha 2022-ben nyerne az ellenzék, akkor kegyetlenül nehéz helyzet lesz – mutatott rá Wittinghoff Tamás. „Hiszen látjuk, hogy a vagyont kilopják, az iskolákat, az egyetemeket, mindent alapítványokba visznek ki, magyarul létrehoztak egy alternatív államot, amit nagyon nehéz lesz átalakítani, pedig gyakorlatilag az összes intézményrendszert át kell alakítani. Minden olyan szervezet, amelynek függetlennek kellene lenni, az ő kezükben van. Itt olyan reformra lenne szükség, amely legalább akkora jelentőségű, mint amilyen a rendszerváltáskor volt.”

Hogy az önkormányzatok esetében mit kellene tenni, az világos – tette hozzá. „ A miniszterelnök-jelöltek között ebben egyetértés van. Az önkormányzati autonómiát és az önrendelkezés jogát vissza kellene adni minden területen azért, hogy az önkormányzatok a saját kérdéseikben helyben dönthessenek. Ehhez anyagi függetlenség kell, átlátható, hosszú távú finanszírozási lehetőség. Nem lenne ez annyira bonyolult, ha tisztességesen csinálnák. Az egy másik kérdés, hogy kell-e 3200 önkormányzat, mert nem biztos, hogy gazdaságosan működtethető, de lehet ezt úgy megoldani, hogy az önállóságát ne veszítse el, egy település sem.”

Ahhoz, hogy hosszú távra tudjanak tervezni, gazdaságilag stabil háttér kell, vagyis az állami finanszírozás és a helyi bevételek kiszámíthatósága legyen egyértelmű, ne úgy, mint most, hogy költségvetéskor tudja meg az ember, hogy a következő évben még hány milliárdot vonnak el tőle – mutatott rá Budaörs polgármestere.

Példaként említette az iskolák tulajdonosi kérdését is.

„Evidenciának tartom, hogy azokon a településeken, ahol az oktatási intézményeket fenn tudják tartani, ott helyi önkormányzati kézbe kell adni, hiszen a helyi közösség tudja, hogy mit vár el az iskolától.”

Forrás: Hírklikk