CDU-győzelem várható a februári németországi választásokon
Miután a múlt héten megbukott a hárompárti német koalíciós kormány, vezetője, Olaf Scholz kancellár megpróbálta március végére kitolni a választásokat. Ebben azonban sem az ellenzék, sem sok saját hívei nem támogatták. Az SPD és a CDU/CSU kedden úgy egyezett meg, hogy február 23-án szavazhatnak a németek. Előzőleg a kancellár bizalmi szavazást kér maga ellen, amelyet elveszít, így megnyílik az út új választás kiírására. A szavazók többsége vélhetően a kereszténydemokratákra voksol majd, de az elkeseredett Scholz kancellár győzelmet vízionál. Minden alap nélkül.
Olaf Scholz az ARD közszolgálati tv-nek adott vasárnapi interjújában változatlanul elzárkózott attól, hogy bármifajta felelősséget ismerjen el kormányának kudarcáért. A kérdést, nem érzi-e úgy maga is, hogy követett el hibákat, hiszen „így a gyakorlatban ön egy kudarcot vallott kancellár”, Scholz visszautasította. Arra a kérdésre, miért teregette ki a múlt héten a nyilvánosság előtt konfliktusait az általa elbocsátott Christian Lindner pénzügyminiszterrel, annyit mondott, hogy sok mindent végigcsinált, „de most már elege volt”. A kérdésre, nem volt-e tudatában népszerűtlenségének, amikor annak idején kancellárnak jelölték, Scholz határozott nemmel válaszolt. Arra, hogy szövetségesét, Robert Habeck Zöld-párti alkancellárt is megdöbbentette a liberális párti pénzügyminiszter elbocsátásának módja, abszolút nem reagált. Általános feltűnést keltett, milyen haragosan, sértetten és sokak szerint „nem igazán államférfihez illően” számolt le a kancellár Christian Lindnerrel.
Scholz eredeti javaslata az volt, hogy majd csak január közepén kér maga ellen bizalmatlansági szavazást a Bundestagban és az azt követő szokásos 60 napos határidő lejártával, március végén tartanák a szövetségi parlamenti választásokat. Ezt a nagy késedelmet az ellenzék elfogadhatatlannak tartotta. Ilyen előzmények után (vagy egyáltalán) Olaf Scholznak semmi reménye nincs a választások megnyerésére, de ez láthatóan nem zavarja, és a jövőt illetően rendíthetetlenül derűlátónak mutatkozik. Annak ellenére, hogy pártjában már nyíltan vitatják, válasszák-e helyette a népszerű Boris Pistorius védelmi minisztert listavezetőnek, hiszen jóval népszerűbb Scholznál.
Donald Trumpot illetően, a német kancellár nem reagált a kérdésre, hogy a jövendő amerikai elnököt korábban jobboldali populistának nevezte, hanem kijelentette, „Az én elvem mindig az volt, hogy azokkal táncolunk, akik ott vannak a teremben...”. Egyébként nagyon bízik az amerikai demokráciában, amelyik sokkal régebbi, mint a német. Arra, hogy Elon Musk, a milliárdos – Trump leghívebb támogatója – Scholzot egy X üzenetben „bolondnak” nevezte, annyit mondott, hogy ez őt nem bosszantja, inkább dicséretnek tekinti... A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint a szociáldemokraták 16 százalékra számíthatnak a következő választáson – ez Scholz szerint „behozható hátrány”.
A kancellár a történtek után sajátos önbizalommal jelentette ki, hogy természetesen ő akar pártjának listavezetője lenni a választásokon, még ha „nem is ragaszkodom a tisztségemhez”. Bízik abban, hogy a választók látják majd „a nagy különbségeket közte és a kereszténydemokraták kancellárjelöltje, Friedrich Merz között”. A kérdésre, melyek ezek a különbségek, Scholz annyit mondott, hogy „én magamat valamelyest higgadtabbnak tartom, amikor államügyekről van szó”.
A választásokat felügyelő vezető köztisztviselő figyelmeztetett, nagy kockázatokkal jár, ha rövid határidővel rendeznek választásokat. Miután Németország szövetségi tartományokból áll, a szavazást a szövetségi kormány és a tartományok között is egyeztetni kell, és egy korai választási dátum, ami feltehetően választási kampányokat jelent karácsony idején, sok gondot okozhat, a szavazatszámlálók kiválasztásától kezdve a helyiségekig, a szavazólapok kinyomtatásáig és szétosztásáig, nemkülönben a levélszavazás megoldásáig.
Egyébként a kereszténydemokraták a felmérésekben 30 százalék feletti szavazatarányt remélhetnek, a szociáldemokraták 15-öt, így minden valószínűség szerint Friedrich Merz, a CDU vezetője lehet az új kormányfő. A demokratikus pártok egyébként a választás időpontjánál lényegesen fontosabb kérdés megoldása előtt állnak. A szélsőjobboldali AfD és a szélsőbaloldali BSW a jelenlegi felmérések szerint együtt 25 százalékot érhetne el a választáson. Abban az esetben, ha a liberális FDP és a Balpárt nem ér el 5 százalékot és nem jut be a Bundestagba, ami valószínű, fennáll a veszély, hogy a két szélsőséges tömörülés megszerzi a parlamenti helyek egyharmadát, és ezzel meg tud gátolni alkotmányt érintő döntéseket. Már korábban is tárgyaltak arról, hogyan lehet megvédeni a Szövetségi Alkotmánybíróságot és megakadályozni, hogy antidemokraták lebontsák a jogállamot. Szavazás a kérdésről eddig nem volt, bár az ügyben széles körű egyetértés van a demokratikus pártok között, akárcsak a nyilvánosságban. A kereszténydemokraták továbbra sem zárkóznak el ilyen döntéstől, de előbb azt igénylik, hogy a Scholz-kormány vonuljon vissza.
Amivel a kabinet tagjai nem járnak rosszul. A német törvényhozás gondoskodott arról, hogy a mindenkori miniszterek váratlan változások után magasabb nyugdíjra jogosultak, ha legalább négy évet hivatalukban töltöttek. Bár a jelenlegi kormány esetében ez nem áll fenn, a több mint két éves megszakítatlan kormányzati munka teljes nyugdíjat biztosít. Mindenesetre a három szabaddemokrata miniszter, akik most kiváltak a kormányból, erre nem jogosultak. Egyébként a miniszterek az általános nyugdíjtörvény alá esnek és fokozatosan 67 évre emelik Németországban is a nyugdíjkorhatárt. Miniszter, aki legalább négy évet töltött hivatalában, kerek 5 ezer eurót kap havonta, az összeg minden további, a kormányban töltött évvel emelkedik, a maximális összeg kerek 13 ezer euró havonta.
Egyébként a Szövetségi Köztársaság történetében kancellárok már ötször vetették fel a bizalmi kérdést. Két esetben pozíciójuk megerősítésére: 1982-ben a szociáldemokrata Helmut Schmidt a koalíciós válság megoldására használta ezt a módszert sikerrel, egy évvel később viszont elveszítette a következő bizalmi szavazást. Gerhard Schröder ugyancsak szociáldemokrata kormányfő 2001-ben a bizalmi szavazást felvetve biztosított támogatást döntéséhez, hogy Németország vesse be katonáit Afganisztánban.
Egyébként a napokban nagy feltűnést keltett a német politikában egy ismert publicista megállapítása, hogy Frank Walter Steinmeier államelnök (a korábbi, szociáldemokrata külügyminiszter) felelősséget visel Németország elhibázott Oroszország-politikájáért. Marko Martint történetesen maga Steinmeier hívta meg az ünnepségre, ahol az NDK-beli békés forradalom kitörésének 35. évfordulójáról emlékeztek meg. Az előadó ott Steinmeier korábbi magatartását ahhoz hasonlította, amit egy másik ismert szociáldemokrata, Egon Bahr követett el. Ő 1972-ben kijelentette, hogy a lengyel Szolidaritás mozgalom „veszélyezteti a világbékét”. Martin többek között azt is Steinmeier szemére vetette, hogy sokáig ragaszkodott a Nordstream-2 orosz-német gázvezetékhez, amelyet még 2022 tavaszán is hídnak nevezett a két ország között. Az előadó szerint a külügyminiszter ezzel bátorította Putyin agressziós törekvéseit, hiszen az úgy gondolhatta: Ukrajna ide vagy oda, a németek ezt a nagy üzletet nem hagyják majd kútba esni. Szemtanúk szerint Steinmeier az előadás után felháborodottan vonta felelősségre Martint, mondván, hogy valótlanságokat állított.
