A szezon végéig biztosan marad Ibrahimovic

HírKlikk 2020. június 23. 18:55 2020. jún. 23. 18:55

Az AC Milan a koronavírus-járvány miatt kitolódott futballszezon végéig meghosszabbítja Zlatan Ibrahimovic szerződését, amely jövő kedden jár le – jelentette be a milánói klub sportigazgatója, Frederic Massara.

A Milan News hírportál értesülése szerint, a 38 éves svéd csatár további sorsáról majd csak az augusztusi idényzárás után születik döntés.

Az olasz élvonalnak, a Serie A-nak a pandémia miatt márciusban félbeszakított, majd az elmúlt hétvégén újraindított szezonjában Ibrahimovic tíz mérkőzésen szerepelt, négy gólt szerzett és egy gólpasszt adott. Az AC Milannak a kényszerszünet utáni első fellépésén viszont sérülése miatt, nem állhatott együttese rendelkezésére, amely nélküle nyert 4-1-re a Lecce otthonában a 27. forduló hétfői játéknapján.

A 116-szoros válogatott Ibrahimovic, aki 2010 és 2012 között már játszott a Milanban, tavaly decemberben a Los Angeles Galaxy együttesétől igazolt át régi-új csapatához. A La Gazzetta dello Sport másfél hete azt írta, a támadó Svédországban, a részben általa tulajdonolt Hammarby csapatában folytathatja pályafutását, mert konfliktusba keveredett a milánóiak ügyvezető igazgatójával, Ivan Gazidisszel.
 

Forrás: MTI