Csipes Tamara nem lesz kampányarc
A párizsi olimpia legsikeresebb magyar sportolója nem kívánja népszerűsíteni a kormány egyik induló családpolitikai kampányát. Csipes Tamara Instagram-bejegyzésében utasította vissza a felkérést.
A kétszeres olimpiai, kilencszeres világ- és tízszeres Európa-bajnok magyar kajakozó, aki idén nyáron két ezüstérmet és egy bronzot nyert. Feltehetően ezért is választotta őt a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) a kampány egyik arcának. Ehhez instrukciókat is kapott – írta a Telex.
„A fejlett világ, így Magyarország is hosszú ideje küzd a népességfogyással. A méltán híres magyar családpolitika erre a jelenségre kíván hosszú évek óta érdemben reagálni. Ennek elérése érdekében a kampány igyekszik támogatni a gyermekvállalási kedvet és a családalapítást. További infókat itt találsz és majd ide kell terelni az embereket is” – jelölte meg a honlapot is a KIM.
Csipes Tamara viszont úgy gondolja, hogy a szülőség napos oldala mellett a problémákról is szót kellene ejtenie. „Családban élni tényleg nagyon jó, viszont egyedülálló anyaként abszolút meg tudom érteni, ha ez a legtöbbünknek óriási küzdelem és nehézség is. Csak az olyan alap dolgok miatt is, mint ételt rakni az asztalra, megfelelő oktatásban részesíteni, az egészségét ápolni, biztonságos jövőt biztosítani... Amíg ezek nincsenek rendben, addig mit kampányoljak emellett?” – reagált a sportoló.
A parlamentben éppen ezen a héten köszöntötték és tüntették ki a párizsi olimpián sikeresen szereplő magyar olimpikonokat és paralimpikonokat. A legmagasabb elismerést pedig éppen Csipes Tamara vehette át Sulyok Tamás államfőtől (Orbán Viktor és Kövér László jelenlétében). A Magyar Érdemrend parancsnoki keresztje a csillaggal polgári tagozat kitüntetést kapta „kivételes teljesítményéért”.