Kajak-kenu Eb – Megvédte címét a női kajak négyes

HírKlikk 2025. június 21. 16:40 2025. jún. 21. 16:40

A Fojt Sára, Pupp Noémi, Ujfalvi Laura, Kőhalmi Emese összeállítású kajak négyes aranyérmet szerzett szombaton 500 méteren a racicei kajak-kenu Európa-bajnokságon.

Magyarország címvédőként szállt vízre a döntőben, a mostani egységből Fojt és Pupp tavaly, Szegeden is benne ült a hajóban – majd a párizsi olimpián két bronzérmet szereztek –, a hármas és négyes beülőben pedig ezúttal az Eb-újonc Ujfalvi Laura, valamint Kőhalmi Emese lapátolt.

A magyar csapat az előfutamban aratott imponáló győzelem után a fináléban is remekül versenyzett, egy jó rajtot követően 250 méternél a spanyolokkal fej-fej mellett haladt az élen. A táv második felében aztán Fojték elléptek riválisuktól és végül közel fél másodperces előnnyel előttük célba érve, nagyszerű győzelmet ünnepelhettek. A harmadik hely a jól hajrázó németeké lett.

Nagyon boldogok vagyunk, még alig hisszük el, hogy a miénk az aranyérem" – mondta az eredményhirdetés előtt az MTI-nek a vezérevezős, Fojt Sára.

„Nagyon biztató volt az előfutam, de őszintén szólva, én már az edzések alapján is nagyon bíztam abban, hogy ki fog jönni, ami bennünk van és amit ez az egység tud. Nagyon örülök, hogy ezt sikerült megmutatnunk. A döntőben azon volt a fókusz, hogy az előfutammal ellentétben, jól rajtoljunk, ez sikerült is, a pálya többi része azonban most nem volt olyan tökéletes, valószínűleg a széllökések is közrejátszottak ebben és az is, hogy ez mégiscsak egy döntő volt. Összességében azonban így, hogy bejöttünk az első helyre, azt mondom, ez is jó pálya volt."

„Én a spanyolokat nem is érzékeltem, de a lengyeleket és az ukránokat igen. Bíztam benne, hogy mivel a táv második fele nekünk erősebb, mint a többieknek, elöl lehetünk és szerencsére így is volt" – fogalmazott Pupp Noémi.

„Bíztunk egy dobogós helyezésben, az előfutam alapján pedig úgy éreztem, ez akár egy fényes érem is lehet, sikerült" – tette hozzá Ujfalvi Laura, aki első felnőtt Eb-jén máris aranyérmet szerzett.

„A futam közben nem jutott eszembe, de hatalmas öröm a számomra, hogy végre olimpiai számban is fel tudtam érni a dobogó legtetejére" – értékelt a sportág örökös bajnoka, az immár ötszörös világbajnok Kőhalmi Emese, akinek a maratoni szakágból is van további vb-aranya.

A férfiaknál a Nádas Bence, Hidvégi Zalán, Hidvégi Hunor, Keller Gergő összeállítású egység az előfutamában a második helyen végzett egy rendkívül erős mezőnyben, ami jó előjel volt a finálé előtt, a döntő azonban nem sikerült jól. Úgy tűnt, kissé beragadtak a rajtnál, már ekkor hátrányba kerültek a riválisokkal szemben, ezen a helyzeten nem tudtak javítani a folytatásban sem.

Forrás: MTI