A kormánypropaganda már nem csak nettó, hanem bruttó hazugság
Szintet léptek, korábban még egy kevés, legfeljebb 27 százalékos igazság is bekerült a propagandába. Talán csak azért, hogy hihetőbb legyen, de most már az egész színtiszta hazugság.
Rengeteg példát hozhatnék e vélemény alátámasztására, de most csak egyet ismertetek, mert ez is elég elkeserítő.
Orbán és a közpénzből fizetett stábja újabban azt állítja, hogy „Brüsszel" illegális migránsokat akar ránk kényszeríteni kvótában, és persze „migránsgettókat" akar létrehozni Magyarországon. Nos, ennek a propagandának egyetlen százaléka sem igaz!
„Brüsszel" – vagyis nem a belga főváros, hanem az Európai Unió – kvóta-javaslata egyáltalán nem az illegális migránsokról, hanem az ellenőrzött és ezután tartózkodási engedéllyel ellátott menekültekről szól.
A migráns amúgy az orbáni újbeszél egyik legfontosabb szava. A magát folyton nemzetinek nevező hatalom egy idegen szót kezdett használni a magyar kifejezés, a bevándorló helyett, mert így össze tudta keverni a bevándorlókat és a menekülteket. Pedig ez két nagyon különböző csoport. A jogi és az erkölcsi helyzetük is egészen más. A bevándorlók befogadásáról minden állam maga dönt, a menekültek segítését viszont a nemzetközi jog, sőt, a keresztény erkölcs is előírja.
„Brüsszel" egyáltalán nem az illegális bevándorlók befogadását pártolja, hanem a legális (tartózkodási engedélyhez jutó) menekültekét. Ráadásul a legális menekülteket sem kötelező minden államnak befogadni, a kvóta a szolidaritást szolgálja. Át lehet venni a túlterhelt uniós országoktól a menekültek egy részét, de ehelyett lehet más módját is választani a szolidaritásnak, lehet pénzzel vagy szolgáltatásokkal támogatni őket. Arról, hogy melyik szolidaritási megoldást választják, a tagállamok kormányai dönthetnek.
A „migránsgettók" valójában csak ideiglenes befogadó állomások a határnál, ahova nem az illegális migránsokat, hanem csak a magukat menekültnek valló, tartózkodási engedélyt kérő embereket fogadják be, de őket is csak ideiglenesen, amíg a hatóságok nem döntenek a kérésükről. Ha elutasítják, visszaküldik őket a határ túloldalára, ha megkapják az engedélyt, kiléphetnek a tranzitzónából.
Az is érdekes, hogy pont az állampárt, a Fidesz migránsozik, miközben ők az egyetlen magyar párt, amely pénzért rengeteg migránst, vagyis bevándorlót hozott be az országba. A menekültekbe belerúgnak, mert ők nem jelentenek üzletet, viszont sok migránst hoztak be az országba – és ezzel az Európai Unióba – letelepedési kötvényért, vagyis sok pénzért. És hoztak – a nemzetközi elfogatóparancsokat kijátszva – bűnözőket is.
A hazug propaganda előre megy, nem hátra...