Egy vagy több párt váltsa le a NER-t?
„Soha többé egypárti kétharmadot, soha többé teljhatalmat egy embernek." Ezzel a felütéssel indított országos kampányt a Demokratikus Koalíció. A felhívás nem mindenkinél talált egyetértésre, a Tisza Párttal szimpatizáló közönség nagy része például azzal vádolja a DK-t, hogy ezzel azt üzeni: nem akarják lebontani a NER-t.
A kampányról, amelyet Dobrev Klára, az ellenzéki párt elnöke a DK egyéni országgyűlési képviselőjelöltjeinek budapesti rendezvényén jelentett be, a Hírklikk is beszámolt. A DK elképzelését nem kísérte osztatlan lelkesedés, a Dobrev pártjával eddig is igen kritikus Tisza szimpatizánsok azzal vádolták a mindig is a NER és Orbán Viktor ellenzékeként működő pártot, hogy a Tisza kétharmados győzelmének akadályozásával a NER lebontását veszélyezteti. Csak egy vélemény a sok közül: „Ha tehát a DK most bárki kétharmada ellen kampányol, az konkrétan azt jelenti, hogy a Tisza kétharmada ellen. Vagyis Dobrev és pártja azt szeretné, hogy maradjon Orbán alkotmánya, alkotmánybírósága, legfőbb ügyésze, államelnöke stb. Maradjon kirobbanthatatlanul az orbáni kétharmad minden kreációja, lehetetlenné téve a letérést a pokolba vezető útról.”
Természetesen a DK és a demokratikusan gondolkodó emberek nem ezt szeretnék. Sokan vannak, akik korábban sem ezt szerették volna, és már akkor is Orbán és a Fidesz ellenfelei voltak, amikor a Tisza mai vezetője még javában a Fidesz NER-nek nevezett maffiaállamát szolgálta.
Az egy-, vagy kétpárti kétharmadról szóló viták már jó ideje tartanak. A Fidesz távozását kívánók egyedül abban értenek egyet, hogy a NER-t csak kétharmados többséggel lehet leváltani, hiszen, ha a majdani, 2026-os ellenzéki győztesnek nem lesz kétharmados többsége, akkor csak a kormány változik. Marad viszont a NER, az alkotmánybíróság, a legfőbb ügyész, megmaradnak a vármegyék és főispánok, Magyarország pedig tovább távolodik a nyugattól és nem sok idő múlva keleten, Putyin halálosan ölelő karjai között találja magát.
A Tisza szimpatizánsai szerint ezt célozza a DK mostani javaslata, miközben az egypárti kétharmad ellen a másik oldalnak legalább ennyire komoly és megfontolásra méltó érvei vannak. Például az, ami a 2010-es választást megelőzően történt. Akkor, az Orbán és a Fidesz 2010-es hatalomátvétele előtti évben ugyanis szép számmal voltak olyan, a Fidesszel egyáltalán nem rokonszenvező politikai elemzők, megmondóemberek, akik azt hirdették, hogy nem is baj, ha egy párt – értsd: az akkor erre esélyes Fidesz – kétharmados többséget szerez a parlamentben. Így legalább, mondták a véleményvezérek, végre lesz egy olyan erő, amelyik gáncsoskodások nélkül meg tudja valósítani a programját. Azok a baloldaliak és liberálisok, akik most üdvösnek tartják, hogy a Fidesz után egy másik jobboldali pártnak legyen újból kétharmada, hajlamosak megfeledkezni arról, hogy minden politikus és politikai párt azt ígéri, a nemzetet fogja szolgálni. Felvirágoztatja az országot, lakóinak életét jobbá teszi. Soha senki nem állt még elő olyan programmal, hogy szavazzanak rá, mert ő majd lebontja a jogállamot, növeli a korrupciót, padlóra küldi az egészségügyet és az oktatást. Senki sem azt ígéri, hogy megválasztása esetén helyzetbe hozza családtagjait, rokonait és üzletfeleit, és a nemzet javait szétosztja a csókosok között, nemzetközi téren pedig elszigeteli az országot, a korábbi barátokat, szövetségeseket ellenségként kezeli. (Orbán Viktor és a Fidesz sem ilyen ígéretekkel lopta be magát annak idején sokak szívébe.)
Abban konszenzus van az ellenzéki oldalon, hogy a NER lebontásához kétharmados többség kell. A tapasztalat azonban arra int, hogy még egy jóhiszeműnek tűnő pártot, politikust sem szabad kétharmados hatalommal megkínálni. Nem egészséges az ilyen, és ha az érintett párt vagy politikus a választók akarata ellenére, mégis visszaélne a rá ruházott hatalommal, azt már nehéz tőle visszavenni.
Hogy ez nem csupán feltevés, arra Magyarország utóbbi több mint 15 éve a bizonyíték.