Magyar Péter sajátos viszonya a tájékoztatás szabadságához

Föld S. Péter 2024. augusztus 22. 14:40 2024. aug. 22. 14:40

Biztonsági őrökkel dobatta ki a Margitszigeti Tisza Piknikről az Index stábját Magyar Péter. A Tisza elnöke a kiebrudalást azzal indokolta, hogy „a sajtót meghívtuk, a rogáni propaganda zászlóshajóját nem.” Nem az Index az egyetlen, amellyel a Tisza összerúgta a port, ami, annak fényében, hogy Magyar és a Tisza 2026-tól kormányzásra készül, nem igazán jó üzenet a demokratikus nyilvánosság híveinek.

„A sajtót meghívtuk, a rogáni propaganda zászlóshajóját nem. És nem is fogjuk. Az Index, amelyik egyszer nem hívta meg a legnagyobb ellenzéki párt vezetőjét a kampányban élő adásba, miközben a fél százalékos pártok vezetőit igen.” Ezt válaszolta a Tisza Párt sajtóosztálya – már ilyenjük is van Magyaréknak – az Index megkeresésére. Vagyis Magyarnak nem volt konkrét, a mostani eseményhez köthető oka a stáb eltávolításához, egyszerűen bosszút állt az Indexen.

Nem tisztünk megvédeni az Indexet, mindössze annyit jegyeznénk meg, hogy az egykor szebb napokat látott portál – gondoljunk bármit is mostani kötődéseiről és működéséről – egy létező, bejegyzett sajtóorgánum. Ennek azért van jelentősége, mert Magyar Péter, miután új még a politikában, bizonyára nem tudja, hogy az újságíró nem saját magát képviseli. Nem a maga kíváncsiságát kívánja kielégíteni, amikor elmegy egy sajtótájékoztatóra, vagy más rendezvényre, hanem az őt olvasó, hallgató és néző embereket szeretné tájékoztatni. Az újságíró a nyilvánosság fontos szereplője, rajta keresztül tudhatják meg az emberek, hogy mi történik Magyarországon és a nagyvilágban. Aki ebben akadályozza a sajtót, az Magyarország Alaptörvénye ellen cselekszik. Ez utóbbi ugyanis kimondja, hogy „Magyarország elismeri és védi a sajtó szabadságát és sokszínűségét, biztosítja a demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás feltételeit.” Ha egy sajtómunkást nem engednek be egy nyilvános rendezvényre, netán biztonsági emberekkel kidobatják, azzal nem neki, hanem a nyilvánosságnak ártanak.

Magyar Péternek – talán a már említett tapasztalatlansága miatt – rövid regnálása alatt a szükségesnél is több konfliktusa volt a sajtóval: először összerúgta a port a HVG-vel – tőlük utóbb bocsánatot kért –, de nem felhőtlen a viszonya másokkal sem, így például a Telexszel, az Átlátszóval, a Magyar Hanggal, vagy éppen az Amerikai Népszavával. Emlékezetes csetepatéba bonyolódott az ATV-vel, amelynek Egyenes beszéd című műsorából alig két perces jelenlét után kivonult, majd a televízió munkatársainak felekezeti hovatartozására tett megjegyzéseket. (Nemrég visszatért az ATV-be, igaz, a korábbi riportert, Rónai Egont váltó kérdező, Szöllősi Györgyi már jóval megengedőbb hangot ütött meg vele szemben.) 

Mindez akár magánügy is lehetne, ami egy, az átlagosnál vehemensebb – lásd még Magyarnak az Ötkert nevű szórakozóhelyen történt botrányát – ember időnként vállalhatatlan megnyilvánulásaként kezelendő. Magyar azonban egy ideje nem magánember: amióta kipottyant a NER biztonságot jelentő fészkéből, és már nem tagja a kedvezményezettek körének, leginkább politikus, akinek nemcsak többet kell tűrnie az átlagembernél, de viselkedésével is példát illene mutatnia.

Mindez leginkább azért aggasztó, mert Magyar és a Tisza kormányozni készül, mégpedig oly módon, hogy – állítása szerint – senkivel sem összefogva váltaná le Orbán Viktort. Nem a NER, csupán annak vezetőinek leváltására készül – egy Orbán, Rogán nélküli Fidesszel tudna együtt dolgozni.

 



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom